Bár tudnám, hová
Szivárvány

Széchenyiek a történelemben

Széchenyiek a történelemben - Egy történelmi család hagyatéka címmel nyílt kiállítás a budapesti Lipták Villában. Az október elejéig látható összefoglaló tárlat célja a család hagyatékának bemutatása. "A Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Lánchíd, lóversenyek, bálok. Csak néhány példa a rengeteg vívmány közül, amelyeket a Széchenyi család tagjainak köszönhet hazánk, és amelyeket a Lipták Villában nyílt kiállítás mutat be".

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumának jóvoltából a tárlaton Széchenyi Ödön teljes életművét is megismerhetik az érdeklődők. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma igazgatója elmondta: Széchenyi Ödön a londoni világkiállításon volt a birodalmi pavilonnak a vezetője, ahol az angol tűzoltóktól tanulta meg a szakmát. Hazaérve megalapította Magyarországon az önkéntes, majd a hivatásos tűzoltóságot. Széchenyi Ödön tűzoltókocsikat is fejlesztett, megmentette a tűztől a Nemzeti Színház díszletraktárát, és az ő nevéhez fűződik a Budavári Sikló vagy a Budapesti Fogaskerekű Vasút is. A Széchenyi család épített hagyatékát a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület gyűjtötte össze tablókon. 

A kiállításon Vígh Róbert Széchenyi-gyűjteménye is látható, amely elsősorban a család szellemi hagyatékát, könyveket, érmeket és más relikviákat tár a közönség elé.

 

 

 

NetLand