Lépéseim koppanása

Első aradi vértanú tiszteletére

Ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról a Prágai Magyar Intézet, amely az ünnepség részeként Ormay Norbert honvéd ezredes tiszteletére emléktáblát is avat Dobranyban. A Prágai Magyar Intézet több napon át tartó programsorozattal, többek közt filmvetítésekkel, történelmi tárlattal és ünnepi hangversennyel emlékezik meg a nemzeti ünnep kerek évfordulójáról - közöttük a Jönnek a huszárok című zenés történelmi mesejáték bemutatásával a Kolompos együttes előadásában. 

A rendezvénysorozat kiemelt eseménye lesz Ormay Norbert emléktáblájának avatása a honvéd ezredes egykori szülőházának falán Dobranyban. A fiatal katona 1848 decemberében kapott megbízást Kossuth Lajostól, hogy szervezzen honvéd vadászezredeket, majd 1849 áprilisában már ezredesként és a vadászezredek főfelügyelőjeként szolgálta a magyar függetlenségi harcot egészen 1949 augusztusáig, amikor császári hadifogságba esett, és első aradi vértanúként kötél általi halálra ítélték. 

A magyar szabadságharc utáni megtorlás első mártírjának emlékét a Prágai Magyar Intézet közreműködésével készült bronz emléktábla őrzi majd, amelyet Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és a város polgármestere, Martin Sobotka avat fel. Zsigmond Attila képzőművész a legismertebb Ormairól készült portrét, Szamossy Elek 19. századi litográfiáját használta fel alkotásához. Az avatást a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum Ormay Norbert és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc című kiállításának megnyitója követi. Az emléknapot zongoraest zárja, amelyen Liszt Ferenc műveit Stepán Kos cseh zongoraművész adja elő. A nemzeti ünnephez kapcsolódó programsorozat március 17-én rendhagyó magyar történelemórával folytatódik, majd zárásként Bereményi Géza A hídember című filmjét mutatják be március 22-én a Prágai Magyar Intézetben.

(MTI)

 

 


NetLand