Napkeleti Hermész

Műcsarnok őszi, téli kiállításai

A tízezredik látogatót köszöntötték szerdán a Műcsarnok Metamorphosis című kiállításán, amelyen három alkotó, Sebastiao Salgado, Olga Tobreluc és Jozef Suchoza munkái láthatóak. A budapesti Batizi Éva elmondta, hogy gyakran látogatja a Műcsarnok kiállításait és már a megnyitó óta tervezte a világhírű brazil fotóművész, Sebastiao Salgado fotóinak megtekintését. A tízezredik látogatót Szegő György, az intézmény művészeti igazgatója köszöntötte két darab éves Műcsarnok-belépővel és egy üveg borral. 

Sebastiao Salgado Genesis című nagyszabású tárlata a modern társadalom hatásaitól még mentes, "paradicsomi" tájakra viszi a látogatót, az orosz új akadémizmus jeles képviselője, Olga Tobreluc három alkotói periódusán keresztül is bemutatkozik Új mitológia című összeállításával a Műcsarnokban, míg a szlovákiai Jozef Suchoza Határvidék című kiállításának installációiban a halál, az újjászületés, a nagy változások témáit változtatja "leheletfinom téri tánccá". A hármas kiállítás még november 12-ig látható a múzeumban.

Szegő György elmondta, hogy a Műcsarnok Kamaratermében november 8-án nyílik Az emlékek tükre című kiállítás, amely Andrej Tarkovszkij önéletrajzi filmje, a Tükör világához kötődik. A rendező a film számos képét régi családi fényképek felhasználásával komponálta, ezekből az 1930-as évekből származó fotográfiákból és standfotókból látható majd válogatást a Műcsarnokban. 

December 5-től egy nagy kiállítást láthat a közönség 1/Kor - Kivonulások és külön utak a konszolidáció idején címmel. Az anyag a 60-70-es évek azon művészeit mutatja be, akik valamilyen morális és/vagy művészi megfontolásból nem törődtek azzal, hogy "mit érdemes csinálni", hanem egyfajta saját utat jártak be - mondta Szegő György. A művészek közül kiemelte Gadányi Jenőt, Karátson Gábor Kossuth-díjas írót, illetve az erdélyi Jakobovits Miklós festőművészt. Emellett egy csoportos kiállítás is nyílik Szemadám György festőművész szubjektív válogatásából azokról a festőkről, akiknek nincs külön életútjuk. Közös bennük, hogy a későbbiekben alternatív művészeknek nevezett társaságon is kívül estek - mondta a művészeti igazgató.

(MTI)

 

 

 

NetLand