Hajnalban kel már és izzadva, küzdve,

dadogva és hebegve szónokol,

nagy lelke hánykolódik lázba, tűzbe,

s úgy áll a parton, mint egy kőszobor.

Olyan az egyik napja, mint a másik,

lassan halad, de fáradatlanul;

pilkát köt a nyelvére, szirtre mászik,

s a lángszívű tudó - tanul, tanul.

A messzeségbe bámul méla szemmel,

és lelke háborog, miként a tenger,

mely forradalmasan buzog előtte.

Vár... s lassan véle is versenyre kél,

s már félve hallja a hab, mint beszél

az óceán zúgását túldörögve.