Napkeleti Hermész

Lengyelországi Magyar évad

A jövő héten kezdődik a lengyelországi Magyar évad, amelynek egyik fő eseménye lesz október 21-én a Nemzeti Színház előadásában a Tóth Ilona című darab ősbemutatója - hangzott el a programokról tartott szerdai varsói sajtótájékoztatóján. A Balassi Intézet által szervezett évad jövő csütörtökön a Varsói Nemzetközi Könyvvásáron veszi kezdetét. A könyves seregszemlének Magyarország lesz a díszvendége és a rendezvény számos magyar rendezvénynek ad helyet, mintegy 30 új fordítás jelenik meg erre az alkalomra. Ugyancsak csütörtök este láthatja a lengyel főváros közönsége a Teatr Polskiban tartandó évadnyitó ünnepségen a Győri Balettet. Tischler János, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója és Keresztes Gáspár, az intézet igazgatóhelyettese kiemelték a Tóth Ilona című darab ősbemutatóját, amelyet október 21-én, a magyarországi bemutató előtt öt nappal láthat a varsói közönség. Az 1956-os forradalom tragikus sorsú hőséről szóló darabot Szilágyi Andor műve alapján állítja színpadra Vidnyánszky Attila. A címszerepet játszó Kiss Andrea mellett olyan színészek játszanak a darabban, mint Mécs Károly, Csurka László, Dózsa László és Bodrogi Gyula, akik maguk is megtapasztalták a forradalom napjait. A tájékoztatón elhangzott, hogy ősszel Varsó mellett Krakkóban, Wroclawban, Szczecinben, Poznanban és Katowicében adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével. 

Októbertől 2017 végéig a krakkói Nemzeti Múzeumban megtekinthető lesz a magyar festészet aranykorát, az 1830 és 1930 közötti időszakot bemutató kiállítás. A jövő év őszén pedig Varsóban a Nyolcak művészcsoport két világháború közötti műveit mutatják be. A varsói néprajzi múzeumban 2017 tavaszán nagyszabású kiállítást rendeznek Udvarlás, szerelem, erotika a magyar népi kultúrában címmel. Kiállítást szerveznek a lengyel és a magyar női szentekről a Krakkóban júliusban esedékes ifjúsági világtalálkozón. Magyar programokat szerveznek Wroclawban is, amely idén Európa egyik kulturális fővárosa.

A jövő év nyarán a dél-lengyelországi vajdaságokban, valamint a tengermelléken is - a Wegrobus nevű sorozat keretében - egy autóbuszt indítanak, amelynek megállóhelyein kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat szerveznek. Az évadban kiadnak egy társasjátékot, amely az 1956-os magyar forradalom történetét mutatja be és lengyel elemeket is tartalmaz. Az évad eseményei hamarosan wegierskakultura.pl honlapon lesznek nyomon követhetők.

(MTI)

NetLand