Napkeleti Hermész

Kodály Zoltán VII. Magyar Kórusverseny

A Kabdebó Sándor karnagy által vezetett Prelude kórus vehette át a Kodály Zoltán VII. Magyar Kórusverseny nagydíját, a közönségdíjat, valamint a vegyeskarok kategória első helyezését vasárnap este a Budapesten tartott díjkiosztó ünnepségen. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban péntektől vasárnapig megrendezett versenyen harmincegy együttes indult, köztük gyermekkarok, ifjúsági vegyeskarok, kamarakórusok és énekegyüttesek, leány- és férfikarok, valamint vegyeskarok. Az együtteseket két szinten díjazták, a nagydíjért öten szálltak versenybe.

A vasárnapi döntőben a kicsinyek kórusa kategóriában a Napsugár Gyermekkar lett az első Szőke Rita vezetésével, a gyermekkarok között a Dávid Krisztina vezette Jubilate Nagykórus szerezte meg az elsőséget. A leánykarok kategória győztese a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola nőikara lett Tőkés Mária vezetésével, míg az ifjúsági vegyeskarok közül az Eötvös Gimnázium Vegyeskara végzett az első helyen Lánczky Edit karnagy vezetésével. Az énekegyüttes, kamarakórus kategória első helyezését ugyancsak Lánczky Edit karnagy vezetésével a Tutti Cantabile együttes nyerte.

Az énekkarok teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy és Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, a nemzet művésze elnökletével. A nagydíjért folyó versengés zsűrizésében részt vett a versenyt alapító Kollár Éva Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, valamint Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy. A verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a kiemelkedő színvonalú együtteseknek, valamint hogy fórumot kínáljon a kortárs magyar és európai kórusművek megismeréséhez.

(MTI)

NetLand