Pillanatok virága

Petőfi kurta kocsmája

Újjáépítik a Petőfi Sándor által versbe foglalt valamikori kurta kocsmát Tunyogmatolcson, a régi ivót a nyár végén nyitják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Kovács Sándorné, a géberjéni Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület képviselője elmondta: a költő által híressé tett kurta kocsmát egy épülő modern látogatóközpontban rendezik be, a régi kocsmapulttal, kármentővel és Petőfi Sándor élethű viaszszobrával az italkimérő egyik asztalnál, amely mellé letelepedhetnek majd a turisták.

A legújabb kulturális kutatások szerint a kurta kocsma egykor a Fehérgyarmathoz közeli mai község matolcsi részén állt, a Szamoson közlekedő komp kikötője mellett. A költő Luby Zsigmond földbirtokos barátjaként járt a közeli fülpösdaróci kastélyban, ahová a matolcsi réven át juthatott el. S amíg a kompra várt, betért a kocsmába és ott szerzett élményei alapján írta meg a Falu végén kurta kocsma… című versét. A hagyomány szerint az italkimérőben mulatók sokszor zavarták a közelben lakó Dávid István uraságot, aki szolgájával üzenve, próbálta csendre inteni a legényeket, s a gyakori vita ihlette meg Petőfi Sándort. A romos állapotba került matolcsi kurta kocsmát - azokat az italkimérőket hívták így régen, amelyek engedély nélkül működtek - 1945-ben bontották le. Egyik gerendájában a legenda szerint ott volt a bizonyíték: Petőfi Sándor bicskájával véste abba a nevét. A kocsma berendezési tárgyai, a kecskelábú asztalok, a támla nélküli lócák, padok, a poharak tartója, az almárium és a rácsos kármentő, ahová a sokszor összeverekedő mulatók elől menekült be a kocsmáros, a gerendával együtt persze a múltba vesztek.

(MTI)

NetLand