Világok virágok

Tamási Áron szülőfalujában

Ezrek látogattak el Tamási Áron szülőfalujába, az erdélyi Farkaslakára az író halálának évfordulója alkalmából - mondta el Hadnagy Jolán tanár, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője. Tamási Áron-emlékév vette kezdetét, ugyanis majdnem fél évszázada, 1966. május 26-án hunyt el az erdélyi író.     

Az emlékévben számos programmal emlékeznek meg Tamási Áronról és szeptember 20-i születésnapjára a szülőház és az alkotóház mellett egy újabb épületet is átadnak, ahol az egyesület működik majd, az érdeklődők pedig az íróhoz kapcsolódó fotókiállítást, irodalmi eseteket, filmvetítéseket láthatnak. Az egyesület célja, hogy felhívja az emberek figyelmét Tamási Áron életművére. "Egyedül a lélek tesz emberré minket" - idézte az író egyik emlékezetes sorát az egyesület vezetője.  Már készül Tamási Áron regénytrilógiájából, az Ábel-könyvekből forgatott film román szinkronizált változata, így a román közönséghez is eljuthatnak ezek az alkotások.

(MTIanapkelet.hu)

NetLand