Bár tudnám, hová
Színház

Szétszórt csillagok

Szétszórt csillagok - Muráti, Szeleczky, Páger címmel nyílt kiállítás pénteken a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat többek között Muráti Lili, Szeleczky Zita és Páger Antal színművész alakját idézi fel.  A 19. század végétől kezdve a hazai szociális és politikai viszonyok miatt magyar kivándorlók érkeztek a világ minden tájára; színészek is akadtak. Közülük azonban csak keveseknek sikerült nyelvet váltva új hazájukban színpadra lépni. A kiállítás megpróbálja felidézni, hogyan igyekeztek a magyar színházművészek a sokszínű hazai színházi kultúrát a nagyvilágban reprezentálni, a jellegzetes magyar színjátékokat a magyar nemzeti ünnepeken előadni.  A tárlat bemutatja azokat a színész sztárokat, akiket Budapesten rajongás övezett, ezt az imádatot megkísérelték olyan közönség előtt kamatoztatni, amelynek többsége csak legendából ismerte őket. Roppant bátorság és elhivatottság kellett ahhoz, hogy a Nemzeti Színház gazdag szcenikájú színpada és kiváló társulata után alkalmi pódiumokon, egyszemélyes műsorral próbáljanak közönséget toborozni.  A kiállítás tablóin Kabos Gyula, Békeffi László, Jávor Pál, Békássy István, Szörényi Éva, Páger Antal, Hajmássy Miklós, Karády Katalin és Muráti Lili alakját idézik fel.  A kiállítás augusztus végéig látogatható. 

(MTI)

NetLand