Napkeleti Hermész

Karády katonái Herszonban

A Békéscsabai Jókai Színház Karády Katalinról szóló, K und K című darabjával nyitották meg a legnagyobb ukrán színházi rendezvényt, a XVII. Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyet május 23. és 30. között rendeznek meg Herszonban. 

A darab rendezője a meghívásról szólva elmondta: 25 éve rendszeresen dolgozik rendezőként az ukrajnai, többségében oroszok lakta városban, többször zsűrizett is már a fesztiválon. A békéscsabai színház ráadásul aktív kapcsolatot ápol az ukrajnai teátrummal – tette hozzá. Merő Béla hangsúlyozta: a fesztiválnak nem a versenyzés a célja, hanem a találkozás, a színház kultúrájának ápolása. Aleksandr Knyiga, a herszoni Kulisa Akadémiai Színház és a fesztivál főigazgatója fontosnak tartotta, hogy a tragikus események, a nehéz anyagi körülmények ellenére is megtartsák a rendezvényt, mivel az emberek szeretik és igénylik a színházat, s a fesztivál életben tartásával a művészet legyőzhetetlenségét, a békét és szabadságot hirdetik – mondta el a rendező.Magyarországról a békéscsabai teátrum vesz részt a fesztiválon, ezen kívül egy portugál és egy grúz társulat lép még fel, rajtuk kívül csak ukrán színházak lesznek jelen. 

Karády Katalint nem igazán ismerik Ukrajnában, hiszen amikor a művésznő ismert és elismert volt, a két ország között nem volt "baráti" a viszony. "Katonailag akkor ellenségek voltunk, de ma, a művészetben nem vagyunk azok" - fogalmazott. Mint mondta, számára Karády Katalin alakja éppen a művészi hitvallást testesíti meg. A darabot feliratozni fogják ukrán nyelvre, de a rendező szerint vizuálisan olyan erős az előadás, hogy enélkül is meg fogja érteni a közönség. A K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékot Apáti Miklós írta. A novemberben bemutatott darab az Amerikába emigrált, sejtelmes hangú egykori filmsztár visszaemlékezéseiből villant fel képeket. Karády Katalin életének fontos szereplői idéződnek fel az énekes-színésznő tudatában, férfiak jelennek meg a múltjából: szerelme, felfedezője és az apja. A szerző két Karádyt jelenít meg a műben: egy fiatalt, aki fürdött a sikerekben; és egy időset, aki életének utolsó nagy döntésére, a hazatérésre készül az amerikai kalapszalonban, ám ez már nem adatik meg neki. A főbb szerepekben Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és a Jászai-díjas Kovács Frigyes látható. A produkciót Vozár M. Krisztián zongorajátéka kíséri. Merő Béla elmondta: év elején másfél hónapot töltött az ukrajnai Herszonban, ahol szerinte egyáltalán nem érződik a háború. "A latin mondás szerint fegyverek között hallgatnak a múzsák, de szerintem ez fordítva igaz: múzsák között hallgatnak a fegyverek" – fogalmazott.

(MTI)

 

NetLand