Napkeleti Hermész

Lisbeth Salanderrel "élt és álmodott"

Lisbeth Salanderrel, a Millennium-trilógia főszereplőjével "élt és álmodott" a regény folytatásával megbízott svéd író. David Lagercrantz a Walesben zajló Hay irodalmi fesztiválon mesélt az ősszel megjelenő könyvről. Lagercrantz a elmondta, hogy "halálra volt rémülve", miután elvállalta, hogy megírja a 2004-ben elhunyt Stieg Larsson Millennium-trilógiájának folytatását. "De éppen ez inspirált, mert akkora tiszteletlenség lett volna vele szemben, ha nem írtam volna jó könyvet. Tehát keményebben dolgoztam, mint életemben valaha" - idézte fel a vasárnapig tartó Hay fesztiválon részt vevő író. Mint hozzáfűzte: teljesen a főhős, Lisbeth Salander hatása alá került, vele élt és álmodott. A Det som inte dödar oss (Ami nem öl meg minket) című regény csak szeptemberre kerül a boltokba, de már 42 nyelvre lefordították.

Larsson egykori élettársa nem értett egyet azzal, hogy a szerző halála után folytassák a trilógiát. Lagercrantz erről annyit mondott, hogy ez természetesen elgondolkodtatta, ugyanakkor a kérdés szerinte végső soron az volt, jó lesz-e a könyv. "És remélem az" - tette hozzá. Az ötvenévesen szívinfarktusban elhunyt Larsson krimitrilógiájnak főhőse a tényfeltáró újságíró, Mikael Blomqvist és a hacker Lisbeth Salander. A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől című kötetek 50 országban 75 millió példányban keltek el, a történetből Hollywoodban és Svédországban is filmfeldolgozás készült. Lagercrantz Svédországban szintén befutott írónak számít.

(MTI)

NetLand