Napkeleti Hermész

A költészet napján József Attila

Átadták a felújított József Attila Emlékhelyet a fővárosban a költő születésének 110. évfordulóján, a költészet napján,április 11-én. A IX. kerületi Gát utca 3. szám alatt, József Attila egykori szülőházában kialakított megnövelt látogatóterű emlékhely és kiállítás költeményein, művészetbölcseleti írásain, kéziratain, fotóin, könyvein, személyes tárgyain keresztül mutatja be a költőt. A Petőfi Irodalmi Múzeum egy éve kapcsolódott be a ház felújításába és a kiállítótér kialakításába. "Itt, Ferencvárosban, a költő születésének helyszínén két részre osztottuk a teret, az egyik fél a költő életében fontos konkrét helyszínekkel foglalkozik, míg a másikban azt a szellemi utat igyekeztük megmutatni, végigjáratni a látogatókkal, ami József Attila sajátja volt" - mondta H. Bagó Ilona, a tárlat kurátora. Az ünnepségen irodalmi összeállítás hangzott el József Attila verseiből, amelyen Kokas Katalin Liszt-díjas hegedűművész mellett a Nemzeti Színház művészei és ferencvárosi diákok működtek közre. A költészet napját 1964-től minden évben ezen a napon ünneplik Magyarországon az 1905. április 11-én született József Attilaköltő tiszteletére.

(MTI)

NetLand