Gondolatkoporsó

Kiáltvány vezet

A Kommunista kiáltvány vezeti a Penguin könyvkiadó új ünnepi sorozatának eladási listáját, Karl Marx és Friedrich Engels közös művéből múlt hét csütörtök óta több mint 1700 példányt adtak el.

A Homérosztól Balzacig, Darwintól Dickensig 80 klasszikus művet felölelő "Little Black Classics" elnevezésű sorozatot a neves brit könyvkiadó február 26-án, fennállásának 80. évfordulóján indította el. Allen Lane alapító az első papírkötéses Penguin könyveket hat pennyért, egy doboz cigaretta áráért dobta piacra. A sorozat darabjait, amelyek mindegyikét 64 oldalas példánnyá szerkesztették, most 80 pennyért (337 forint) lehet megvásárolni. A klasszikus művek között Marx és Engels proletárságot harcba hívó kiáltványa mellett megtalálható Christina Rossetti Goblin Market című felkavaró műve, a feminista Charlotte Perkins Gilman A sárga tapéta című novelláskötete, valamint Friedrich Wilhelm Nietzsche filozófus szeretetről és gyűlöletről írt aforizmái is. Az első héten a sorozat köteteiből összesen több mint 70 ezer példányt adtak el, és a Penguin további 100 ezer példányt tervez kiadni.

A kiadó tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben a Kommunista kiáltványból adták el a legtöbb példányt, a második helyen Jane Austen The Beautifull Cassandra című, korai írásokat tartalmazó gyűjteményes kötete áll, míg a harmadik helyre Edgar Allan Poe Az áruló szív című könyve került.

(MTI)

NetLand