Lelkek

Beszélgetés Csoóri Sándorral I.

Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a nemzet művésze, aki kedden ünnepli 85. születésnapját. A kétszeres Kossuth-díjas arról  beszélt, hogy a "magas kultúra" lassan a népi kultúra sorsára jut, eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet.

Csoóri Sándor születésnapját a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) ünnepelték meg, az írót, politikust A születésnapokat rendszerint felesége, Balogh Júlia szervezi, akinek mindig sikerül meglepetést okoznia. "Így kerültem már egyszer a Vigadóba egy csodálatos hangversenyre, ahol mindenki nekem muzsikált Takács Klárától Szekeres Ferencen át Kiss Andrásig, Balogh Ferencig. Ketten már nem is élnek közülük! De így kerültem a Monarchia étterembe, a Ráday utcai református fellegvárba vagy a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe" - sorolta a példákat. Az Akadémián, "ebben a csodás épületben, 2010-ben, úgy emlegették az elmúlt 80 esztendőmet, hogy teljesen összezavarodtam. Mire ébredtem rá azon a napon? Arra, hogy az elmúlt nyolc évtized alatt nem a lendületes és szikrázó élet forgatagában élhettem, hanem a dac, az ellenállás, az elkeseredés ponyvasátorában, ahol többnyire csak az elégiák vettek körül, nem a küzdelem férfiassága. Azért segítettem mindenkinek, hogy magamon segíthessek. S ezt ma, 85 évesen is így érzem" - fogalmazott Csoóri Sándor. 

"A 85 esztendő nagy idő! Sokszor azon kapom magam rajta, hogy az elmúláson gondolkodom, pedig tudom, hogy a halált csak a művészet tudja szabadon kezelni" - mondta. Az alkotó a korával kapcsolatban megjegyezte: "az élet azonnal összezavarodik előtte: fejvesztetten vagy gyáván megadja magát neki. Bizonyára nem ártana gyakrabban olvasgatnunk Adyt, aki így kezdi egyik versét: Én a halál rokona vagyok".

Arra a kérdésre, hogy valóban dolgozik-e regényes életrajzán, azt felelte, hogy bár régebben valóban volt ilyen terve, már letett róla. "Valóban, nagyon szerettem volna megírni egy olyan könyvet, amelyikben a saját életemen keresztül mutathattam volna be Magyarország nagy politikai kalandjait… De ezzel adós maradok. Pálfy G. István készít egy olyan beszélgetőkönyv-féleséget velem. Hetente-kéthetente meglátogat, akkor kikérdez, közösen emlékezünk. Juli naplóit vesszük elő, s rácsodálkozunk régmúlt időkre" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy sajnos ma már nem ír rendszeresen. "De sokat gondolkodom, például azon is, hogy lassan az úgynevezett magas kultúra olyan sorsra jut, mint a népi kultúra. Fölbomlanak a közösségei, elnémulnak a nótafái. Majd gyűjtenünk kell őket, mint ahogyan Bartók és Kodály gyűjtötték a népdalokat, a népzenét, a siratókat, a balladákat. Csak az a kérdés, hogy lesznek-e új Bartókok és Kodályok? Fölszáll-e újra és újra a páva?" - tette fel a kérdést.

Az alkotó szólt arról is, hogy bár gyorsan ismertté vált verseivel, a pályáját rendszerint megakasztotta "valamilyen hiba". "1956 után nem publikálhattam sokáig. Rendes munkám sem volt 1968-ig, amikor elszegődhettem a filmgyárba. Valamikor a '60-as években jelenhettek meg újra verseim. Azután mindig elkövettem valamilyen 'hibát', s akkor egy-egy időre elhallgattattak" - fogalmazott. Felidézte, hogy 1968-ban amiatt haragudtak meg, "mert tiltakoztunk a magyar csapatok Csehszlovákiába való bevonulása miatt. A hetvenes években sok minden mellett aláírtam a cseh Chartával szolidáris értelmiségiek tiltakozását, megjelent az Iszapeső, az is bajt hozott a fejemre, ahogyan a Duray könyvéhez írt előszavam. Tény, hogy 1977 és 1987 között nem jelenthettem meg a Magyar Televízióban, mint ahogyan a rádióban sem szólalhattam meg".

A kérdésére, miszerint lát-e bármilyen esélyt, hogy a magyar irodalom olyan egységesen álljon ki fontos ügyek mellett, mint a rendszerváltás előtt, Csoóri Sándor azt felelte, hogy "az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet, megreformálni vagy megszelídíteni nem".

Ugyanakkor felidézte, hogy a rendszerváltás előtt még egymást is védték az írók, ha kellett. "Ez valóban így volt mindaddig, amíg csak a fennálló politikai hatalom ellen küzdöttünk, de abban a pillanatban, amikor az értelmiség bizonyos rétegei kerültek hatalmi helyzetbe, ez a »barátság« alábbhagyott… Mindig úgy gondoltam, hogy ott, ahol a társas beszélgetés közben nem vigyáznak az igazságra, abban a társadalomban nincs 'közbiztonság'! A közbiztonság megteremtéséhez komoly szellemi életre lenne szükség" - vélekedett Csoóri Sándor. 

- folytatjuk -

(MTI)

NetLand