Lépéseim koppanása

Brontë nővérek egykori íróasztala

Visszakerült a Bronte család ma már múzeumként működő egykori yorkshire-i otthonába a híressé vált nővérek dolgozóasztala. A bútort annak idején a Bronte családnak otthont adó haworthi paplak egyéb berendezési tárgyaival együtt adták el a családfő, Patrick Bronte tiszteletes 1861-ben bekövetkezett halála után.

A lehajtható lapú mahagóni asztal visszavásárlását a brit nemzeti örökségvédelmi alapítványtól (National Heritage Memorial Fund) kapott 580 ezer font (241 millió forint) adomány tette lehetővé. A haworthi paplakmúzeum gyűjteményét kezelő Ann Dinsdale szerint a tintafoltokkal, egy gyertya okozta hatalmas égésnyommal és vésésekkel teli asztal a 19. század irodalomtörténetének egyik legjelentősebb műtárgya. A paplak falai között született meg Emily Bronte Üvöltő szelek, Charlotte Bronte Jane Eyre és Anne Bronte Wildfell asszonya című regénye.

A haworthi Bronte Society szerint a gyerekek annak idején ennél az asztalnál összegyűlve írták a történeteiket, verseiket és regényeiket. Emily meg is örökítette ezen alkalmak egyikét egy 1837-es naplórajzában. Tizennyolc évvel ezelőtt az asztal  már vendégeskedett egy rövid ideig a Bronte Parsonage Múzeumban, az Üvöltő szelek és a Jane Eyre megjelenésének 150. évfordulója alkalmából. A bútort februártól láthatja a nagyközönség a paplak ebédlőjében. 

(MTI)

 

NetLand