Világok virágok

Szepes Mária-díj

Venczel Vera Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész és Bodor Böbe színész-rendező veheti át elsőként a Szepes Mária-díjat januárban. Almási Csaba, az íróról elnevezett alapítvány elnöke arról tájékoztatott, hogy a Szepes Mária Alapítvány december 14-én, vasárnap az író-tanító születésének 106. évfordulóján megalapította a Szepes Mária-díjat.

A díj megalapítását Szepes Mária jelenleg emlékszobaként működő egykori budapesti lakóhelyén tartott megemlékezésen jelentették be. A díjat olyan személyek kaphatják, akik sokat tesznek embertársaikért, a kultúráért, a gyermekekért, a Földbolygó megbecsüléséért, s azért a szellemiségért, amelyet Szepes Mária képviselt, s egész életén át szolgált. Az alapítvány kuratóriuma Venczel Verának és Bodor Böbének a Vígszínház Házi Színpadán nagy sikert arató A vörös oroszlán című monodráma előadásáért ítélte oda a díjat. A Szepes Mária-díjat 2015. január 8-án adják át a Vígszínházban a 100. A vörös oroszlán-előadás alkalmából.

Venczel Verát mély barátság fűzte Szepes Máriához. A színművész A Vörös Oroszlán című regény nyomán "páratlan tehetségével hitelesen mutatja be az emberi szellem egyéni fejlődéstörténetét". A monodráma megálmodója és rendezője Bodor Böbe, aki Lőrinczy Attila író-dramaturg segítségével alkalmazta színpadra Szepes Mária regényét. "Bodor Böbe azért döntött e különleges történet feldolgozása mellett, hogy a reinkarnációról, életről és halálról szóló tudást megoszthassa azokkal is, akik még nem találkoztak ezzel a látásmóddal" - fogalmaztak a közleményben.

A 2007-ben elhunyt Szepes Mária legismertebb művei A Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat. A népszerű könyvek mellett a spirituális áramlatok egyik meghatározó tanítójának és a század élő emlékezetének tartja a magyar ezoterikus irodalmi élet. Kilencéves kora óta írt, és még 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott. Munkásságáért számos elismerést és díjat kapott.

(MTI)

NetLand