Lelkek

Kóti Árpád

Kóti Árpád 1934-ben Bucsán született. A színművészeti főiskolán 1958-ban végzett. A Békéscsabai Jókai Színházban mutatkozott be a színpadon 1958-ban, ezt követően 1960-ban az egri, egy évvel később a veszprémi, majd a szolnoki színházhoz szerződött. A debreceni színháznak 1963-tól tagja, címszerepet alakított többek között a Ványa bácsi, a Lear király, a Dundo Maroje és az Én, Károli Gáspár című előadásban. Jelenleg Szabó Magda Régimódi történet (Koporsós), Móricz-Kocsák-Miklós Légy jó mindhalálig (Pósalaky), Heiner Müller Titus Anatómiája - Róma bukása (Marcus Andronicus) című darabjában játszik. Művészi pályája elismeréseként 1978-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben érdemes művész, 2001-ben kiváló művész lett, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2014-ben pedig Kossuth-díjat kapott több mint öt évtizedes, kimagasló színművészi pályája elismeréseként. Aase-díjas, Csokonai-díjas, 2002-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb epizódszereplő díját kapta meg. Az idén, 80. születésnapján a Nemzeti Színház színpadán is köszöntötték őt kollégái, barátai.

Kóti Árpádot, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére."Nagyon meglepődtem" - mondta Kóti Árpád azt követően, hogy a hagyományosan a Nemzeti Színházban tartott ülésen a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész őt választotta a testület tagjává. "Az idén már másodszor lepődtem meg" - utalt a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja arra, hogy március 15-én több mint öt évtizedes kimagasló színészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott. A díjak semmit nem változtatnak meg a munkájában, a kora - az idén töltötte be a 80. életévét - már inkább - jegyezte meg Kóti Árpád, aki este a debreceni MODEM művészeti galériába Marcus Andronicus szerepében lép közönség elé Heiner Müller Titus Anatómiája, Róma bukása című darabjában. Az elismerést a Nemzeti Színház egyik előadása előtt adják majd át Kóti Árpádnak. A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik. 

(MTI)

NetLand