Napkeleti Hermész

Ady Endre szülőháza

Átadták Ady Endre felújított szülőházát, valamint az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeumot szombaton az erdélyi Érmindszenten.

A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a szatmárnémeti Szatmári Múzeum által indított Cult-Tour program keretében hozzávetőleg 100 ezer eurót (31 millió forintot) fordítottak az adyfalvi szülőház és a család egykori kúriája - a jelenlegi emlékmúzeum - felújítására és a kiállítás anyagának felfrissítésére, kiegészítésére. A ház kertjében lévő Ady-szobornál tartott ünnepségen Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben öt közös pályázatot indított a nyíregyházi és a szatmárnémeti múzeum. Kastélyokat, emlékházakat, kúriákat újítottak fel, közös kiállításokat és konferenciákat szerveztek. 

Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese  elmondta, hogy a Cult-Tour projekt segítségével több magyarországi és romániai kiállítóhelyet újítottak fel és frissítették azok kiállítási anyagait. Az érmindszenti Ady-tárlatot a család ereklyéivel, valamint a költő olyan műveivel és prózai szövegeivel egészítették ki, amelyekben elsősorban a vidékről és a családjáról írt.

A mostani programban magyar oldalon a Sóstói Múzeumfaluban kibővítettek egy honfoglalás kori falut és egy magtárépületet, Paposon felújították a gótikus műemléktemplomot, Tiszabercelen Bessenyei György emlékházát, Szabolcs községben pedig a Mudrány-kúria pincéjét hozták rendbe. A Szatmár megyei Apa községben egy görög katolikus püspöki szülőházat és Ady Endre felújított érmindszenti szülőházát adták át eddig, ezután következik egy régészeti park avatása az erdélyi Aranyosmeggyesen.

(MTI)

NetLand