Bár tudnám, hová
Szivárvány

Páratlan darabbal bővült a szentendrei Czóbel-kiállítás

A Nagybányai Művészeti Központ egyik legféltettebb darabja, Maticska Jenő arcképe érkezett meg Erdélyből kedden a szentendrei MűvészetMalom Czóbel Béla (1883-1976) életművét bemutató kiállítására.

Jurecskó László művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora elmondta, hogy a nagybányai Megyei Művészeti Múzeum állandó kiállításának darabja hosszas kiviteli eljárást követően kerülhetett Szentendrére, ahol a rendezők fenntartották a helyet a festmény számára a május 30-án nyílt tárlaton. A kölcsön kapott alkotást bemutatva a művészettörténész felhívta a figyelmet arra, hogy Maticska Jenő portréja 2005-ben szerepelt már kiállításon, igazi jelentőségére azonban akkor döbbentek rá, amikor a mű Czóbel Béla önarcképei és egy másik festőtársról készült portréja mellé került.

Az 1904-ben készült portré a jó barátot és tehetséges festőtársat ábrázolja, Czóbel a festőtársat méltatva azt írta róla egy levélben, hogy "a közös lelkesedés, a festészet imádata összehozott bennünket, a legmelegebb barátságra. Igazi festőtehetség volt, én nagy csodálattal néztem munkáit". A nagyon fiatalon, 21 éves korában tüdőbajban elhunyt festőt ábrázoló alkotáson "a zseninek kikiáltott és fiatal kora ellenére komoly kvalitású képeket festő nagybányai őstehetség szomorú, elrévedő tekintetében benne foglaltatik a megmásíthatatlan felismerése" - fogalmazott a művészettörténész. Jurecskó László hangsúlyozta, hogy a művel még teljesebb képet lehet alkotni Czóbel sokoldalú, a kvalitást mindig előtérbe helyező művészetéről.

A szentendrei MűvészetMalomban május 30-án nyílt meg a Czóbel, egy francia magyar című tárlat. Az augusztus végéig látható kiállításon közel 200 alkotás látható, számos közülük külföldi és magyar köz- és magángyűjteményből származik, így például a párizsi Pompidou Központból vagy neves chicagói magángyűjtőtől.

(MTI)

NetLand