Lépéseim koppanása

Legkisebb könyvesbolt

Lisszabonban működik a világ valószínűleg legkisebb könyvesboltja - a Livraria Simão, amelyben alig négy négyzetméteren több mint háromezer kötetet árulnak. A portugál főváros Alfama nevű kerületében, a város szívében 10 éve működő üzlet mindössze 3,8 négyzetméter, ennek ellenére a portugál mellett olasz, spanyol, angol, kínai és japán nyelvű könyvek is kaphatóak ott. Antonio Machado, Murakami Haruki vagy éppen Fernando Pessoa neve csak néhány a 41 éves Simão Carneiro boltjának kínálatában szereplő szerzők közül. Az üzlet műfajilag is sokszínű, regények, verseskötetek, történelmi és művészeti témájú kötetek is kaphatók.

"Nem tudom, valóban ez-e a legkisebb üzlet a világon, amely könyveket árul, de a kínálat, a minőség és a vevőkkel való bánásmód tekintetében kijelenthetem, hogy ez bizony könyvesbolt, ráadásul azt hiszem, a legkisebb" – fogalmazott a tulajdonos, aki 32 évesen adta fel kémiatanári munkáját, és hivatásául választotta szenvedélyét, az irodalmat. Elmondta: eredetileg nagyobb helyiséget keresett, de végül be kellett érnie az alig négy négyzetméteres bolttal, amely azonban rendkívül jó helyen, a Szent Kristóf-lépcsőnél van. 

(MTI,anapkelet.hu)

NetLand