Bár tudnám, hová
Szivárvány

Ünnepi Könyvhét Kolozsvárott 2014

Megnyilt Kolozsvárott az Ünnepi Könyvhét vasárnapig tartó rendezvénysorozata a városközpontban álló Bánffy palota udvarában. A kolozsvári Ünnepi Könyvhetet a Bánffy Miklós év jegyében szervezték meg, és szakítva a korábbi kiadások helyszínével a városközpontban álló Bánffy palota udvarában rendezik meg. A könyvkiadók az emeleti körfolyosó árkádjai alatt állították fel standjaikat, az udvaron pedig színpad várja az érdeklődőket. Az eseményen fellép többek között Varró Dániel költő, a Magashegyi Underground, a Misztrál együttes, Ágnes Vanilla, slam poetry estet ad André Ferenc, Márkus András, Pion István és Simon Márton.

Részletes  program:

MÁJUS 30., PÉNTEK

11.00-13.00 Kolozs megyei iskolások előadásai

11.00     Nicolae Titulescu Iskola:Részlet a Légy jó mindhalálig című musicalből. Felkészítő: Mann Gabriella

SZÉKELY Ágnes, I. osztályos tanuló – Krumplis mese. Felkészítő: Szász Anikó

BODA Kristóf, II. osztályos tanuló – Vásár. Felkészítő: Török Zita

Merlin’s return – színdarab angol nyelven. Felkészítő: Fülöp Emese

11.30     Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája

Jelelő kórus Miklós György gitárkíséretében: Egy elfelejtett szó, Legyetek jók ha tudtok

11.40     Brassai Sámuel Elméleti Líceum

Verses-zenés műsor László Noémi Feketeleves c. kötetéből. Felkészítők: Bálint Annamária és Nagy Anna

12.00     Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum

Szavalatok és furulyadalok a kisdiákoktól. Felkészítő: Fina Enikő

12.20     Mérai Általános Iskola

Mérai táncok a Figurás gyermekcsoport előadásában

12.30     Kolozsvári Református Kollégium

Népi gyermekjátékok. Felkészítő: Makkai Marika

12.45     Báthory István Elméleti Líceum

“A két veronai ifjú” – a gyerekek által írt színdarab, Shakespeare színműve alapján. Felkészítő: Sebestyén Árpád

13.00 Belloni mester könyves bűvészmutatványai

16.00 VARRÓ DÁNIEL közönségtalálkozó

18.00 SLAM POETRY (André Ferenc, Márkus András, Pion István, Simon Márton)

20.00 MAGASHEGYI UNDERGROUND koncert

 

MÁJUS 31., SZOMBAT

17.00 SZARKALÁB NÉPTÁNCEGYÜTTES előadás

18.00 INDIE FOLKER koncert

20.00 ÁGNES VANILLA: Lélekreszóló – nagykoncert. Közreműködik a János Zsigmond Unitárius Kollégium líceumi kórusa

 

JÚNIUS 1., VASÁRNAP

17.00 HANGZÓ CSODA – közösségi versmondás László Noémi verseiből, közreműködik a Misztrál Együttes

17.30 MISZTRÁL koncert

19.00 Záróesemény

Felszólal:

Hegedüs Csilla – örökségvédelmi államtitkár, RMDSZ főtitkár-helyettes

Horváth Anna – Kolozsvár alpolgármestere

Magdó János – kolozsvári magyar főkonzul

H. Szabó Gyula - a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke

20.00 BAGOSSY BROTHERS COMPANY koncert

 

ELŐADÁSOK, KÖNYVBEMUTATÓK, TALÁLKOZÓK

MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK

15.00 Hagyaték - Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészetis diákjainak ex libris tárlata

A kiállítást megnyitja: Kántor Lajos

Helyszín: Korunk Galéria

Május 29. – június 11. között látogatható, munkanapokon 9-14 óra között

15.30 Kende Péter Párizsban élő szociológus a pozsonyi Kalligram kiadásában megjelenő életmű-sorozata új kötetét mutatja be. Házigazda Kántor Lajos

Helyszín: Kolozsvár Társaság

Az életműsorozat 3. kötetében olvasható írások a kötet címében jelzett problémakört igyekeznek körüljárni, szólnak többek között a közös államkeretben élő etnikumok együttéléséről, a nemzetállamiságról, az e mögött meghúzódó állameszme következményeiről, s általában véve mindarról, amit Bibó István a kelet-európai kisállamok „nyomorúságának” nevezett.

16.00 Bánffy Miklós kolozsvári helyszínei. Irodalmi séta Szabó Zsolttal

Helyszín: Indulás a Bánffy-palota bejáratától

17.30 Bánffy Miklós (utó)életei – konferencia Bánffy Miklósról

Helyszín: Minerva Ház, Cs. Gyimesi Éva terem

17.30   Megnyitó

17.40   Csapody Miklós bevezető előadása: Bánffy Miklós életének utolsó éveiről (1945-1950)

18.00   Markó Béla: A politikus Bánffy

18.20   Nagy Zoltán: “Mediatizált” művészlét a Bűvös éjszakában

19.00   Kötő József: Bánffy Miklós utolsó drámái (Az ostoba Li, A béke angyala, Ecce Homo)

19.20   Szebeni Zsuzsa: Újdonságok és érdekességek a Bánffy-kiállítások állomásain

19.40   Dávid Gyula: Bánffy Miklós műveinek utóélete az elnémítástól a feltámadásig

20.10   Szünet

20.30   Markó Bélával beszélget Tibori Szabó Zoltán és H. Szabó Gyula Politikus elődeim: Bánffy Miklós és Domokos Géza

Helyszín: Minerva Ház, Cs. Gyimesi Éva terem

18.00 Kelemen Zoltán dedikálja Első 21 novella című kötetét.

Helyszín: Bánffy Palota belső udvara

19.00 Serestély Zalán: Feltételes átkelés című kötetét Borbély András mutatja be. (Erdélyi Híradó Kiadó)

Helyszín: Bulgakov Kávézó

 

MÁJUS 30., PÉNTEK

11.00 Lászlóffy Aladár: Séta két kor között. Bemutatja: Kántor Lajos irodalomtörténész (Kriterion Könyvkiadó).

Helyszín: Kolozsvár Társaság

Lászlóffy Aladár nem a hagyományos érte­lemben épít bizonyos költői helyzetekre, hanem költői helyzetté, illető­leg költészetté a mindenséget emeli, mindent, amit például a lakása ab­lakából megláthat. Mint egyszer Bartók című verséből idézem: „Lemegy a nap. Lemegy a világ s másodszor / már poézis.” Azt, hogy le­megy a nap, az a rossz érte­lem­ben vett hagyományos lírának, egy dilet­táns vagy akár egy műveltebb alma­nach­lírának hagyományos eleme. Lászlóffy viszont a „lemegy a nap”-hoz a „lemegy a világ”-ot asszo­ciálja, és ehhez teszi hozzá, hogy „másodszor már poézis”. Így tágítja a költői helyzetet. Az, hogy az ablaknál áll, az nem az ő költői helyzete. Ez csak átejtése a vers­olvasónak — és ez az újdonság Lászlóffy költészetében. Esztétikailag, illetve poétikailag az az új, ahogy nála a költői helyzet mi­nimalizálódik, illetve hogy kitágul az egye­te­mes­ség felé.

Kántor Lajos

12.00 A Mezőgazda Könyvkiadó bemutatója. Vendég: dr. Lelkes Lajos a kiadó igazgatója. Házigazda: Farkas Zoltán, az EME Agrártudományi Szakosztályának elnöke

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

13.00 Gyalui Farkas: Emlékeim (1914–1921). Bemutatja a kötet gondozója, Sas Péter, művelődéstörténész és a kiadó, Szabó Zsolt.

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

Gyalui Farkas eddig kéziratban maradt emlékirata az erdélyi história, köz­művelődés, politika-, társadalom- és irodalomtörténet szempontjából is na­gyon ér­zékeny időszakát eleveníti meg. Még mindig nem tudunk eleget az első vi­lág­háború körüli, a trianoni békekötés előtti és utáni évekről Három­kö­tetesre ter­ve­zett emlék­ira­tának éppen a középső, talán legizgalmasabb második része maradt fenn. Az emlékiratban felelevenedik az első világháború előzményének idő­sza­ka, kitörése, a hadüzenet, az érintett országok egymással szembenálló szövet­ségekbe tömörülése. A történelmi léptékű események rendre követték egymást, az 1916-os román betörés, a könyvtári unikumok menekítése, a forradalmak, Kolozsvár román megszállása, az egyetem és a könyvtár elfo­g­la­lá­sa, a román király és királyné lá­to­ga­tása, a közalkalmazottak meg­kö­ve­telt hű­ség­esküje. Az egyéni életsorsok – közép­pont­ban a krónikással, Gyalui Farkassal – beillesztve a nagy egészbe, az Egyetemi Könyvtár min­den­napos küzdelmei kö­ze­pette a kolozsvári magyarság históriájába.

15.00 A Várad, a Riport Kiadó és az Europrint bemutatója. Részt vesz: Szűcs László.

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

15.00 Demeter M. Attila: Ethnosz és démosz című kötetét Egyed Péter mutatja majd be.

Helyszín: Bánffy-palota udvara

Az elmúlt egy évtized alatt közel ötven tanulmányt és esszét írtam – ezekből válogattam össze ezt a kötetet. Igyekeztem persze a legjobbakat kiválogatni – vagy legalábbis azokat, amelyek számomra a legkedvesebbek –, de azért alapvetően egy másik szempont is vezérelt. Azt szerettem volna elérni, hogy a szövegek révén az olvasó minél teljesebb képet kapjon azokról a kérdé­sek­ről, amelyek ebben az időszakban foglalkoztattak. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy bár ezek a szövegek politikai kérdésekkel foglalkoznak, de távol állnak a szokványos politikai elemzésektől. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a kötet mégis olvasható úgy, mint egyfajta számvetés mindazzal, ami a szűkebb vagy tá­gabb politikai környezetünkben az elmúlt tíz évben tör­tént. Filozófiai számvetés persze, nem pedig politikai. Megjelentetésével éppen azt akartam bizonyítani, hogy a napi politikai kérdések elemzésében a filozófiának is van (vagy lehet) szava.

Demeter M. Attila

17.00 Hantz Lám Irén: Emlékek búvópatakja. A szerzővel Papp Annamária, a Szabadság napilap munkatársa beszélget.

Helyszín: Bánffy-palota udvara

A vallomásos vissza­pillantás nem tagadja meg sem az emlékezés sze­mé­lyes­ségét, sem a tapasztalat valóságát. Az elmúltak nem múltak el egészen, és az ember minden szavával értékvilágáról tanúskodik. Hantz Lám Irén szerkesztett könyveket édesapja hagyatékából, kedvenc köl­tőinek (Áprilynak, Reményiknek, Olosz Lajosnak) és olvasóiknak írá­sai­ból, tanított földrajztanárként, útikönyvszerzőként, sőt képes albumok szerkesztőjeként is. Most családjáról, életútjáról nyújt át újabb őszinte könyvet olvasóinak. Ko­lozsvár, Budapest, béke, háború, hétköznapok, veszteségek, újrakezdések… A megfigyeléstől az értelmezésig, a gondtól a mulatságos történetekig – a XX. század kétharmada látható itt emberközelben, író(asszony) vezeti a „tárlatot”: érdemes vele tartanunk!

Egyed Emese

17.00 Felolvasás a Koinónia Kiadó gyerekkönyveiből.

Helyszín: Bánffy-palota belső udvara, Gyermeksátor

17.00 PéterPál Könyvkiadó bemutatója. Az albumot bemutatja: Dávid Gyula. Szól a könyvről: Kántor Lajos irodalomtörténész is.

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

18.00 Szétszórtan – irodalmi műsor Bánffy Miklós, Várady Aranka és Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával. Előadja: Kilyén Ilka, Kilyén László és Ritziu Ilka Krisztina

Helyszín: Minerva Ház, Cs. Gyimesi Éva terem

Gróf Bánffy Miklósné, Váradi Aranka naplójából készült dramatikus feldolgozás, amely az 1944−1952. közötti esztendőket öleli fel és egy olyan magyar család történetét mutatja be, melyet szétszakít a háború és az azt követő események forgataga. Az apa, a híres író, erdélyi főúr, az Erdélyi történet regénytrilógia szerzőjének utolsó, tragikus évei Kolozsváron… Az anyának és feleségének, Váradi Arankának, a budapesti Nemzeti Színház nagyhírű színművésznőjének küzdelme a megváltozott világban a megélhetésért… Lányuknak, Bánffy Katalinnak boldog, fiatal, diplomata-feleség élete Afrikában: Tangerben. Váradi Aranka naplójában – melyet a Színháztörténeti Intézet őriz – költői lelkülettel és látásmóddal örökítette meg családja történelmi fordulatok hozta kiszolgáltatottságát és szétszóratását. A megrendítő vallomás nem csak személyességével lebilincselő, hanem izgalmas korrajz is egyben.

 

MÁJUS 31., SZOMBAT

11.00 Könyvek Kolozsvárról

Helyszín: Kolozsvár Társaság

Részt vesz: Dávid Gyula, Rostás Péter István (Polis), Gaal György, H. Szabó Gyula (Kriterion), Szabó Zsolt (Művelődés Egyesület)

11.00 Cseh Katalin: Hold-világ. A könyvet Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője mutatja be. (Kriterion)

Helyszín: Bánffy-palota belső udvara, Gyermeksátor

11.30 Szántai János és Szántai Kristóf  dedikálja A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok című kötetét

Helyszín: Bánffy Palota belső udvara

12.00 Balázs Sándor: Hungaropesszimizmus. A szerző jelenlétében bemutatja: Egyed Péter. Házigazda: Jakabffy Tamás (Kriterion Könyvkiadó).

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

Esszé-foszlányokkal átszőtt, tudományos értekezésnek tűnő, de valójában forrásokra építkező társadalom-filozófiai spekuláció, szubjektív vélemény egy társadalom-lélektani jelenségről.

Balázs Sándor

14.30 Slam programok

14:30 Slam Theory: Szlam és performativitás

16:00 – Slam Theory: Slam és társadalom

17:30 – Slam Theory: Slam és irodalom

18.00 Helikoni esték – 2014/1 − Megemlékezés Tompa Lászlóra, halálnak 50. évfordulóján – Résztvevők: Cseke Péter, H. Szabó Gyula és Veres Lehel

Helyszín: Kolozsvár Társaság

EMLÉK 

19.00 Mesék felnőtt szemmel, beszélgetés Gergely Edóval.

Helyszín: Sapientia, Óváry-terem

Hogy fölfedezzük, mit jelentenek számunkra a virágok, képzeljük el, milyen lenne nélkülük? És MI LENNE VELÜNK MESE NÉLKÜL? Hiszen a mesék a lélek virágai – a búskomorság, öregség és terméketlenség legjobb ellenszerei. E kötet meséi megtanítanak bennünket önfeledt virágszagolgatás közben tündérekkel társalogni, orrolni és utána az orrunkat vidáman egymáshoz dörzsölni, földet morzsolgatni az ujjaink között, az esőben ugrálva vidáman tapsikolni – csupa a teljes élethez nélkülözhetetlen útravaló.  (Pressing Lajos)

19.00 Papp Attila Zsolt: Vízimozi című kötetét Szántai János mutatja be. (Erdélyi Híradó Kiadó)

Helyszín: Bulgakov Kávézó

20.00 II. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság – Kolozsvári Forduló & Slamkonferensz

Helyszín: Junkyard Pub

 

JÚNIUS 1., VASÁRNAP

10.30 Felolvasás a Koinónia Kiadó gyerekkönyveiből.

Helyszín: Bánffy-palota belső udvara, Gyermeksátor.

11.00 Gazdáné Olosz Ella – A jeles kovásznai iparművésznek szentelt albumot Tibori Szabó Zoltán és Gazda József mutatja be.

G. Olosz Ella nem is olyan rég úgy lebbent el közülünk, hogy hátra sem kellett pillantania: biztosan érezhette, kincsek maradnak mögötte. Ez az óriási hagya­ték, lám, nem fér ma a falak közt, vibrál, zsibong, lüktetve támad világra tárt szárnya, mert mindenség-ölelő lelke van. E szőnyegek közül azok is, amelyek nyugalmat sugároznak – szélfúvásban s viharban érett bölcsesség harmóniája s nyugalma ez – szárnyra kélnek be­lengeni a világot, akárha volnának öröklétet ringató keleti repülő szőnyegek. Amit szállani vélek rajtuk, egy bárányka volna, s látom már több évtizede, mióta Ella asszony tüneményeit nézem, tán Kovászna éles fenyői alján vagy a csomakőrösi kertek alatt ott legelészget jó jerke juhunk, melytől e csoda ellett. Bizony, a mi, vihar oly sűrűn megtépte; nagyidő oly gyakraniátogatta életünk képe is lehetne ama szelíd juhocska. Bőrét könnyen nyúzhatónak, gyapját gyorsan nyírhatónak vélik. S hogy bár egy szála a semmi szélbe ne veszne, Gazdáné Olosz Ella osztovátájára fonálként felvetette. És csattogott mindmáig az a szövőszék, a bordái között a karnyújtásnyira lélegző lét, a népélet képei rögtön mutatkoztak, mintha százezer asszony nyüstölné egyszerre gondját­baját, szombat esti álmát körben a nagy székely éjszakában: ám rögtön légiesí-tettebben s messzire látó ujjbegyek alatt izgulón. … Lélegző, lüktető, tűnődő és áttűnő, pattanó figyelemre késztető ez az eggyészőtt világ; vélném, hogy ott csadorba burkolózott közel-keleti hegyek vonulnak, pedig jól látom én, hogy a csador mögött balladát éneklő székely asszonyok. Igaz művész hagyhat csak ily öröklétű örökséget a földön tovább tevő-vevő hátramaradóknak; s midőn szövőszéke végképp elhallgatott, e művészasszony is ránk testálta minden titkát-kincsét, csupán egymaga szőtte repülő szőnye­gét tartva meg távozó magának: lám, míg mennyekig száll rajta, bárányka képében szomorúan néz le mireánk.

Farkas Árpád

Helyszín: Minerva Ház, Cs. Gyimesi Éva terem

12.00 Koszta István: „A sors kereke a végzetre forog?”  I. 1914 – Sodrásban. Bemutatja: Csucsuja István professzor.

Helyszín: Minerva Ház, Cs. Gyimesi Éva terem

Úgy tetszik, főleg kerek évfordulók alkalmából szeretjük felidézni, mi is történt velünk a múltban. Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodalmai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? – kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint „múlt nélkül nincs jövendő”, és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtt történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Amit talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis – Nietzsche szavaival élve – emberi, nagyon is emberi.

Pollmann Ferenc

13.00 Szántai János: A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok. Bemutatja: a két szerzőtárs: Szántai János és Szántai Kristóf (Ambroobook, Kriterion)

Helyszín: Bánffy-palota belső udvara, Gyermeksátor

19.00 Varga László Edgár: Cseréptavasz című kötetét Selyem Zsuzsa mutatja be. (Erdélyi Híradó Kiadó)

Helyszín: Bulgakov Kávézó


GYEREKSAROK

Az Életfa Családsegítő Egyesület programjai:

Péntek:  17.00 – 19.00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek: papírforgó, pálcás baba.

Vasárnap: 11.00 – 13.00 Zenés foglalkozás gyerekeknek: Szabó Kinga és a félautomata zenedoboz

Székelyföldi Legendárium társasjáték és gólyalábas bohócok minden nap

NetLand