Napkeleti Hermész

Jókai Mór - Fiume

Emléktáblát avattak pénteken Jókai Mór író emlékére a horvátországi Fiuméban (Rijeka) a Baross kultúrnapok keretében – mondta el Kiss Gy. Csaba a Magyar Írószövetség elnökségi tagja. Az emléktábla állítását a Magyar Írószövetség és a fiumei Baross Magyar Kultúrkör Egyesület kezdeményezte, a megemlékezés anyagi hátterét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) biztosította. Az avatón részt vett Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, Fiume város alpolgármestere és a helyi magyar szervezetek vezetői is.  

1881 szeptemberében érkezett Jókai Mór Fiuméba, akit személyesen a város polgármestere Ciotta János (Giovanni de Ciotta) fogadott, az író az akkori Európa szállóban szállt meg. Ez az épület ad ma otthont Fiume város különböző hivatalainak és az emléktáblát is az épület falára helyezték el.  

A táblaavató után kerekasztal-beszélgetésre került sor Jókai és Fiume címmel. Kiss Gy. Csaba előadásában Jókai Mór fiumei látogatásairól beszélt, míg Curkovic Major Franciska, a zágrábi bölcsészettudományi kar tanára az író Egy játékos, aki nyer című művét elemezte, amelynek a cselekménye Fiuméban és környékén játszódik. Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa Jókai recepciója a horvátok körében címmel tartotta meg az előadását a péntek délutáni kerekasztal résztvevőinek. 

(MTI)

NetLand