Napkeleti Hermész

Berlinale 2014

Összesen 23 alkotás szerepel a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) nagyjátékfilmes versenyprogramjában. Ezek közül 18 filmet a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján vetítenek először és 20 vetélkedik majd a legjobb filmnek járó Arany Medvéért, valamint a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért a szervezők szerdai közleménye szerint.

A Berlinale rögtön egy világpremierrel indul: Wes Anderson The Grand Budapest Hotel című filmjével kezdődik február 6-án. A brit-német koprodukcióban készült versenyfilm főszereplője a képzeletbeli Grand Budapest Hotel portása, M. Gustave, akit Ralph Fiennes alakít. A filmben Owen Wilson, Bill Murray, Adrien Brody, Willem Dafoe, Jude Law, Edward Norton és Tilda Swinton is szerepel, közülük többen a fesztiválon is megjelennek majd. 

Ott lesz George Clooney is több alkotótársával, akikkel a Műkincsvadászok című világháborús krimit készítette, jórészt Berlinben. A nácik által elrabolt mesterművek felkutatásával megbízott amerikai alakulat igaz történetét feldolgozó filmben mások mellett Matt Damon, John Goodman és Jean Dujardin szerepel a rendező, forgatókönyvíró és producer Clooney mellett. 

A Műkincsvadászokat a versenyprogramban, de versenyen kívül mutatják be, éppen úgy, mint Christophe Gans La belle et la bete (A szépség és a szörnyeteg) című francia-német koprodukcióját Vincent Cassel és Léa Seydoux főszereplésével és Lars von Trier A nimfomániás című filmjéből az első epizód rendezői változatát.

A díjakra pályázó húsz film relatív többsége - 8 munka - koprodukció. Versenyben van négy német és két kínai, valamint egy-egy amerikai, brit, francia, japán, norvég és osztrák film is. Két munka a rendező első nagyjátékfilmje.

Francia-belga-algériai-amerikai produkció Rachid Bouchareb La voie de l'ennemi (Az ellenség hangja) című rendezése, amelyben Forest Whitaker, Harvey Keitel és Brenda Blethyn alakítja a főbb szerepeket. 

Karim Ainou brazil rendező Praia do Futuro (A jövő strandja) brazil-német koprodukcióban készült.

A perui Claudia Llosa Aloft (A magasban) című munkája spanyol-kanadai-francia koprodukció, főszereplője Jennifer Connelly. A rendező a Fausta éneke című munkájával 2009-ben elnyerte az Arany Medvét.

Német-görög-ciprusi koprodukció Jannisz Ekomidesz ciprusi születésű rendező Stratos (Sztratosz) című munkája. 

Celina Murga La tercera orilla (A harmadik part) című filmje argentin-német-holland együttműködéssel készült. 

Az argentin Benjamin Naishtat első nagyjátékfilmje, a Historia del miedo (A félelem története) argentin-uruguayi-német-francia koprodukció. 

A Tui Na (Vak masszázs) című film kínai-francia koprodukció, Von Ye Lou rendezése.

Hazai, német gyártású Edward Berger Jack című filmje, Dietrich Brüggemann Kreuzweg (Keresztút) című alkotása, a Die geliebten Schwestern (A szeretett nővérek) című film Dominik Graftól és Feo Aldag Zwischen Welten (Világok között) című filmje. 

Kínából érkezik a Wu Ren Qu (Senki földje), rendezője Hao Ning. Kínai munka a Bai Ri Yan Huo (Fekete szén, vékony jég) is, Yinan Diao rendezése.

Richard Linklater amerikai rendező a tavalyi Mielőtt éjfélt üt az óra után ismét versenyfilmmel szerepel a fesztiválon, Boyhood című alkotását mutatják be a versenyprogramban Patricia Arquette és Ethan Hawke főszereplésével. 

A francia film 91 éves mestere, Alain Resnais az Aimer, boire et chanter (Szeretni, inni és énekelni) című új munkájával jelentkezik a Berlinalén.

Meghívást kapott a versenybe egy brit film, Yann Demange '71 című alkotása, amely az észak-írországi polgárháborúról szól. Ausztriából érkezik az elsőfilmes Sudabeh Mortezal Macondo című filmje. Japánból Yoji Yamada Chiisai Ouchi (A kis ház) című filmjét mutatják be. Norvégiából Hans Petter Moland Kraftidioten című filmje versenyez a Berlinalén, az egyik főszereplő Bruno Ganz. 

A díjakról döntő zsűrit James Schamus amerikai producer, forgatókönyvíró vezeti. A nyolctagú testület további tagjai Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész, Barbara Broccoli, a James Bond-filmek amerikai producere, Trine Dyrholm dán színésznő, Mitra Farahani iráni filmes és Greta Gerwig amerikai színésznő, filmrendező és producer, valamint Michel Gondry francia filmrendező és Tony Leung kínai színész.

(MTI)

NetLand