Napkeleti Hermész

Magyar fiatal nyert az isztriai festészeti versenyen

A 15 éves magyar Jánócsik Zsófia nyerte meg az Isztriai-félszigeti Groznjanban rendezett Extempore nemzetközi festészeti versenyt az ifjúsági kategóriában. A Törökbálinton élő lány Kleinheincz Magdolna festőművész tanítványa és 44 induló közül lett a legjobb. 

Jánócsik Zsófia a Prima Premio-díj vasárnapi átvételekor a trieszti televíziónak azt mondta, nem számított helyezésre, hiszen ez volt élete első versenye. Szerinte a Trieszti Egyetem művészeti zsűrijét az ragadhatta meg alkotásában, hogy a pittkréta és a szén kombinációjával készített rajzán a tenger melletti sétányra hajló cédrus nagyon is jellemző az ottani tájra.

A magyar fiatal mentora, Kleinheincz Magdolna arról beszélt a díjátadón, hogy évről évre sok ezer ember látogat az észak-nyugat isztriai városkába a világ minden tájáról, még Amerikából is érkeznek alkotók, így nagy a presztízse az ott szerzett elismerésnek.

A művészeknek az üres vásznat be kell mutatniuk érkezéskor a zsűrinek, amely azt pecséttel hitelesíti, majd három nap áll a festő rendelkezésére, hogy elkészítse képét. A középkori horvát városkát körülvevő falakon 535 fiatal és felnőtt művész 650 alkotását láthatta a nagyközönség.

A felnőttek versenyében az első három helyezett 1000 eurós pénzjutalomban részesült, míg az ifjúsági kategória győztese, a magyar Jánócsik Zsófia 200 euró értékű festészeti készletet nyert a Trieszti Egyetemtől, ahol a Groznjanban készült műveket ki is fogják állítani.

A nemzetközi Extempore festészeti fesztivált 1994 óta rendezi meg a horvátországi Olasz Egyesület, amelyet támogat Groznjan (Grisignana) vezetése, a Trieszti Egyetem, a pulai Olasz Központ és több más horvát és szlovén olasz kisebbségi szervezet.

Groznjan olaszok lakta település volt, azonban a második világháború után a lakosság többsége elmenekült. A kihalt középkori városkát az olasz művészek élesztették újjá és ma a művészetek központjának tartják. A húsz galéria mellett ott van a székhelye a világ legnagyobb, fiatalokkal és zenével foglalkozó egyesülete, a Jeunesses Musicales horvátországi központjának.

(MTI)

NetLand