Napkeleti Hermész

A magyar dráma napja - Ünnepi programok országszerte

Országszerte számos helyszínen megünneplik szombaton a magyar dráma napját: előadásokkal, kiállításokkal, díjátadással, nyílt nappal várják számos helyszínen a színházszerető közönséget.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A Színházi Dramaturgok Céhe, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a budapesti Katona József Színház Kamrájában emlékezik meg a magyar dráma napjáról. A szombat esti rendezvényen adják át a dramaturg céh által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat, a Szép Ernő-jutalmat és a Bálint Lajos-vándorgyűrűt.

Az OSZMI Gobbi Hilda születésének 100. évfordulója alkalmából életmű-kiállítást rendez: a művész színházi és közéleti tevékenységét feldolgozó tárlat megnyitóját a Bajor Gizi Színészmúzeumban tartják délután.

A budapesti Nemzeti Színházban nyílt napot tartanak: épületlátogatás, jelmezpróba, koncertek, bábszínházi előadások, valamint a Zűrzavaros éjszaka és a Vitéz lélek című készülő produkció nyílt próbája várja a közönséget. A 14 órakor induló programok között kézműves foglalkozások, táncház és hangszerbemutató is szerepel, emellett a magyar dráma napja alkalmából kerekasztal-beszélgetést rendeznek. Bemutatják a színház induló folyóiratait és megnyitják a Bródy és a két Hunyady című kiállítást.

A Magyar Színház bemutatóval ünnepel szombaton: Holdvilág és utasa címmel láthatja a közönség a Szerb Antal regénye nyomán született új színpadi művet.

A Vígszínház vasárnap a Pesti Színházban ünnepli a magyar dráma napját. A rendezvény öt órakor a Szivacs - felolvasószínház a Vígszínház íróműhelyéből című programmal kezdődik. A társulat Bródy Sándorra emlékezik: a 150 éve született író A dada című művét felolvasószínházi formában mutatja be este.

Az Átrium Film-Színházban Pintér Béla drámaíró-színész-rendezővel tartanak beszélgetést szombaton ete. Az egyik legsikeresebb alternatív színházcsinálóval - akinek születésnapja szeptember 21-ére, a magyar dráma napjára esik - Till Attila beszélget.

Molnár Ferenc nyomában címmel a Füvészkertben és környékén rendez programot a Holokauszt Emlékközpont és az ELTE Füvészkert a magyar dráma napja alkalmából. Az érdeklődőket ingyenes vezetéssel várják délelőtt a Füvészkertben, amelyben sétálva keresik meg A Pál utcai fiúk helyszíneit. Az Emlékközpont kiállításán láthatják a vészkorszak számos dokumentumát, és szó lesz arról is, miért döntött úgy a regény írója, a neves színpadi szerző, hogy előbb Magyarországot, majd Európát is elhagyva Amerikában telepedik le.

A Térszínház Csurka István utolsó drámájának, az Írószövetségek harcának előadásával ünnepel.

A debreceni Csokonai Színház pénteken ünnepli az eseményt. A magyar dráma napjának előestéjén Veiszer Alinda elkészült és készülőben lévő drámaszövegeikről beszélget majd gyakorló színházi emberekkel a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

A Soproni Petőfi Színház is nyílt napot rendez szombaton: Goldoni Két úr szolgája című darabjának próbájába pillanthat be a közönség. Emellett gyerekműsor, koncert, felolvasószínház és kulisszajárás is várja az érdeklődőket.

A váci Dunakanyar Színház első önálló produkciójára készül: Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című zenés művét mutatja be a magyar dráma napján az egykori mozi épületében kialakított játszóhelyen.

A Budaörsi Latinovits Színház a magyar dráma napján Sinkovits Imrére emlékezik 85. születésnapja alkalmából fiával, Sinkovits-Vitay Andrással.

(MTI)

NetLand