Lépéseim koppanása

A helyi mozizás száz évét ünneplik Cegléden

A százéves ceglédi mozit ünnepli a városi Kossuth Múzeum kiállításokkal, koncerttel és vetítésekkel szombaton estétől éjfélig. 

A Múzeumok éjszakája országos programsorozat egy kései állomásának tekinthető rendezvény a hajdan a némafilmeknél megszokott zongorakíséretes ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét este nyolc órakor - mondta el Reznák Erzsébet múzeumigazgató. 

A múzeum Gyerünk a moziba be című kiállítása a helyi Uránia mozi történetéről ad áttekintést többek között az intézmény gazdag plakátgyűjteményéből válogatva. A mozi plakátjai és a filmplakátok mellett bemutatnak olyan különleges diákat is, amelyekkel a helyi szolgáltatásokat és termékeket reklámozták a nagyfilm előtt a múlt század közepén. 

Az este nyíló kiállításon látható lesz az 1909-ben megjelent, de csak néhány számot megért A mozi című újság néhány példánya is, a mozi igazgatójának köszönhetően pedig régi vetítőket csodálhatnak meg a látogatók. A Pest megyei településen az Uránia filmszínház volt az első állandó, "igazi" vetítőhely, amely ma is működik, és egyike a megye még létező alig pár mozijának - mutatott rá a múzeumigazgató. 

A nap folyamán az utcán filmzenék és filmslágerek csendülnek fel, este pedig a Fügefalevél című 1966-os magyar filmvígjáték pereg a múzeumban. A színészek játéka mellett a régi Cegléd utcáinak, tereinek, épületeinek megjelenése is élményt kínál, hiszen a filmet a városban forgatták. Szintén a szabadtéri program része az Európában egyedülálló Torinói Nemzeti Mozimúzeumot bemutató film vetítése. 

A városi múzeum másik kiállítása Magyar filmművészek címmel a filmgyár egykori standfotósának, a ceglédi születésű Markovics Ferenc fotóművésznek színészekről, rendezőkről, operatőrök készített képeit mutatja be. A földszinti kiállítótermet a gyerekek vehetik birtokba, számukra a foglalkozások mellett diafilmeken elevenednek meg a mesefigurák, a filmhősjelmezben érkezők között pedig két mozijegyet sorsolnak ki. 

A szombat esti rendezvényre a belépés ingyenes, a látogatók egy mozijegyet utánzó belépőt, mellé pedig sósperecet kapnak. Ezen az éjszakán utcára kerül egy különleges orgánum is, a Múzeumi Hírmondó, amely a nap és az este eseményeit örökíti meg. A frissen készült lapot éjfél előtt már olvashatja a publikum.

(MTI)

NetLand