Napkeleti Hermész

Weöres Sándor-emlékévvel tiszteleg szülötte előtt Szombathely

Születésének századik évfordulója alkalmából emlékévvel tiszteleg Weöres Sándor költő, író előtt szülővárosa, Szombathely. A verses és zenés programokat, kiállításokat, színházi és filmbemutatókat felvonultató centenáriumi év programjait csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a vasi megyeszékhelyen.

Az év során több mint húsz helyszínen csaknem félszáz programot tartanak Vas megyében: rajzpályázatot hirdettek, vers- és prózamondó versenyeket szerveznek, emlékkonferenciát rendeznek és megnyílik a költő életművét bemutató kiállítás.

Parais István, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója megjegyezte, hogy a város polgárai szeretettel emlékeznek a költőre, aki a diákéveit Szombathelyen töltötte. A programok között megemlítette, hogy az Agora szervezésében levetítik a Weöres Sándor Psyché című verses regénye alapján, Bódy Gábor rendezésében készült filmet, de a centenárium alkalmat ad arra is, hogy az évfordulóra meghirdetett pályázatokon új, nívós, egyedi produkciók jöjjenek létre.

A színház névadójának tiszteletére kiírt drámaíró pályázatot Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója ismertette. A határidőre 184 pályázat érkezett be, ebből tíz formailag érvénytelen volt. Az eredményt a költő születésnapján, június 22-én hirdetik ki. Elmondta azt is, hogy a színház nagyon magas pályadíjat tűzött ki, a szakmai zsűri pedig szigorúan bírálja el a darabokat, ezért az igazgató abban bízik, hogy a pályázatról színvonalas kortárs drámák kerülnek ki. A három a legszínvonalasabbnak ítélt munkát a 2014-2015-ös évadban műsorára tűzi a színház.

Hozzáfűzte, hogy áprilisban verses kirándulást tesznek Csöngére, ahol emlékháza található, májusban pedig Fűnek-fának Weöres Sándort címmel a Kámoni Arborétumban tartanak családi napot. A költő születésnapján tartják a Szent György és a sárkány című tragikomédiájának díszbemutatóját Valló Péter rendezésében.

(MTI)

 

NetLand