História

Több mint háromezer-ötszáz éves nekropolisz

Több mint háromezer-ötszáz éves nekropoliszra bukkantak azok a régészek, akik az egyiptomi Luxorban, a Nílus nyugati partján ásatásokat végeztek II. Amenhotep fáraó halotti templomának a helyszínén.

A Kairói Egyetem régészeti karának professzora, Nizai Ali közölte, hogy a temetkezési helyet a Ramesszeumnak, II. Ramszesz fáraó halotti templomának a közelében tárták fel. (A maga nemében egyedülálló, régészeti szempontból kiemelkedő fontosságú Ramesszeum II. Amenhotep és IV. Thotmesz templomai közt épült a Kr.e. 13. században.) A professzor tájékoztatása szerint az olasz kutatók sírkamrák egész sorát fedezték fel, mindegyik előtt veremmel, illetve csontokat tartalmazó, fából készült szarkofágok maradványaival. A koporsókat az első feltételezések szerint olyan fából faragták, amely képes ellenállni a rothadásnak.

Az ókorban szokásos halotti-temetési tárgyak is előkerültek szép számmal, köztük ékszerek és pipereszerek, valamint ennivaló, amely arra szolgált, hogy az elhunytnak legyen mit fogyasztania következő életében. A kamráknál elhelyezett kancsókban a halottak mumifikálódott belső szerveit tárolták.

Nizai Ali elmondása szerint II. Amenhotep, aki Kr.e. 1427-1401 között uralkodott a XVIII. dinasztia hetedik fáraójaként, híres volt nagyszabású építkezéseiről, kiváltképpen a halotti templomok iránt mutatott érdeklődést. A most megtalált sírkamrákat valószínűleg atlétáknak és harcosoknak építették, akiket az uralkodó nagy becsben tartott, különösen a lovasokat és íjászokat. A leleteket a régiségek luxori raktárába szállították, ahol laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá őket, illetve elvégzik rajtuk a szükséges helyreállításokat. 

 

NetLand