Hullámok

Velencei filmfesztivál 2012

Páratlan és természetfeletti volt, össze-vissza díjkiosztással, és csalódást okozott a díj nélkül maradt itáliai mozinak - így kommentálták a vasárnapi olasz újságok a 69. velencei filmfesztivál eredményét.

A mustra történetében először fordult elő, hogy a nyertes rendező énekelve vette át az Arany Oroszlánt - emelték ki az olasz lapok arra utalva, hogy a győztes Kim Ki Duk magasba emelt ököllel és koreai népdalt énekelve köszönte meg a neki ítélt elismerést. Az ima, a kiáltás, a modern ember hite, sajátos vallásossága és főképpen a természetfeletti iránt való vágyódás lett a közös nevezője a szombat este díjazott filmeknek - írta a La Stampa. A torinói napilap szerint "egyszínű" lett a Michael Mann vezette zsűri döntése, mivel az Arany Oroszlánt nyert Pieta, a dél-koreai Kim Ki Duk filmje, az Ezüst Oroszlánnal díjazott amerikai The Master, a legjobb női főszereplőt felvonultató izraeli Fill The Void és a zsűri különdíjával kitüntetett osztrák Paradise: Glaube is ugyanarról szólt. "Kevés remekművet, túl fiatal vagy túl öreg színészeket" látott az idei velencei filmfesztiválon a La Repubblica című római napilap kritikusa, aki szerint a filmmustra 69. kiadása "fényben és árnyékban" is gazdag volt. "A zsűri ítélete ugyanolyan zavaros volt, mint maga a zsűri" - írta a Corriere della Sera kommentárja, amely szerint "egy jó fesztivált vitatható eredmény zárt". A milánói újság "megbocsáthatatlannak" nevezte a díjkiosztón történt tévedést, amikor is az Ezüst Oroszlánt és a zsűri különdíját egymás között felcserélve adták át.

A Corriere filmkritikusa "inkább ravasz, mint szép" filmnek tartotta Kim Ki Duk alkotását. Abban minden olasz újság egyetértett, hogy az utóbbi évek gyenge szereplése után az idei fesztiválon bemutatott olasz filmek legalább egy jelentősebb díjat megérdemeltek volna, a Daniele Cipri rendezte E' stato il figliónak adott legjobb operatőri elismerés kevés volt. Itália ismét üres kézzel távozott.

(MTI hsj \ ifgg \ bsa)

 

NetLand