A köztudatban a középkori lovagok élvezetből gyilkoló vérszomjas alakokként élnek, egy dán kutató szerint viszont csak "munkaköri kötelességből" öltek, s gyakran poszttraumatikus stressz-szindrómában szenvedtek.

Thomas Heeboll-Holm, a Koppenhágai Egyetem tudósa, kinek a késő középkori erőszak percepciója a szakterülete, arra mutat rá, hogy a modern katonai pszichológia segít átértelmezni a középkori szövegeket     "Korábban, ha középkori szövegeket olvastunk, a hősöket és a kegyetlenséget dicsőítő passzusokra figyeltünk. A modern katonai pszichológia szemszögéből vizsgálva a szövegeket észrevesszük, hogy mentálisan mekkora árat fizettek a lovagok a véres háborúkban való részvételért" - vélekedett Thomas Heeboll-Holm.

Vajon a lovagok természetüknél fogva voltak erőszakosak, vagy egy olyasfajta magatartásról van szó, amelyet egy kegyetlen társadalomban és kultúrában kellett elsajátítaniuk? Thomas Heeboll-Holm szerint az erőszak középkori felfogása a kettő között van.

"A bűnözési statisztikákból és a bűnbocsánatért könyörgő levelekből kiindulva a történészek úgy vélik, hogy a középkor népessége semmivel sem volt erőszakosabb, mint a ma embere. Ugyanakkor különbözött az erőszak percepciója, beleértve a halálos kimenetelű erőszakot" - emelte ki Thomas Heeboll-Holm.

Hozzátette: ugyanolyan aggályaik voltak az erőszakkal szemben, mint a ma emberének, ellenezték az erőszakot, ám bizonyos helyzetekben kénytelenek voltak alkalmazni, még akkor is, ha az gyilkosságba torkollott. Így muszáj volt erőszakot alkalmazniuk, ha meg kellett védeniük a család becsületét.

"A középkorban a központi hatalom túl gyenge volt a törvény és a rend biztosításához. Így az egyénre hárult, hogy megvédje jogait, becsületét. Az átlagembernek gyilkolnia kellett, hogy bizonyítsa: semmitől sem riad vissza, ha jogai védelméről van szó" - magyarázta a dán kutató.

Thomas Heeboll-Holm  szerint a véres hadjáratokban részt vevő lovagoknak nem csak az állandó életveszéllyel kellett szembenézniük: a kegyetlenség alkalmazása és megtapasztalása poszttraumatikus stressz-szindróma kialakulásához is vezethetett. A dán tudós kutatásai során ugyanis rábukkant egy könyvre, amelynek Geoffroi de Charny, a  14. század első felében élt lovag a szerzője.

"Kora egyik legnagyobb tekintélyének örvendő lovagja volt. A könyv a lovagok életéről szól, s a szerző kitér a lovagi életforma pszichológiai következményeire is, amelynek tünetei erősen hasonlítanak a poszttraumatikus stressz-szindróma szimptómáira" - mutatott rá Thomas Heeboll-Holm.

Geoffroi de Charny elmagyarázza, hogy a lovagoknak miként kell viszonyulniuk ahhoz a tényhez, hogy emberek életét kénytelenek kioltani a háború idején. Említést tesz a szerző az egyéb nehézségekről is, amelyekkel a lovagoknak szembe kell nézniük - a kevés alvásról, éhezésről, s azzal az érzéssel, hogy még a természet is szembefordul velük.

"De Charny leírja a stressztényezőket, amelyekkel a modern katonai pszichológia szintén foglalkozik. Leírásából kiviláglik, hogy a lovagok igen távol állnak a róluk alkotott erőszakos pszichopaták képétől. A szerző arra is inti a lovagokat, hogy a stresszt azzal is enyhíteni tudják, ha jó célokért küzdenek" - összegezte Thomas Heeboll-Holm.

A poszttraumatikus stressz szindróma (posttraumatic stress disorder, PTSD) egyfajta védekezési mechanizmus, amely traumatikus események után lép fel. Sok PTSD-ben szenvedő ember újra meg újra átéli a traumatizáló eseményt, emlékbetörések, rémálmok és rémisztő gondolatok formájában, gyakori az érzelmi üresség érzése, az alvási zavarok, depresszió, szorongás és ingerlékenység vagy dühkitörések.

(MTI  nfj \ ifgg,wikipédia)