Nem merek örülni a húsvétnak. Félénk kishitűséggel az jut az eszembe, vajon elhiszik, hogy akad még olyan ember, aki hisz az eszme diadalának, s aki ünnepel a diadal ünnepén?!!

Mert a mi korunkban nem szabad hevülni. Ma már az idealizmust nemcsak védeni, de megsiratni sem szabad. Józannak, okosnak, hidegnek kell lenni, s ami fő: türelmesnek.

A mi korunk már ünnepelni is csak türelmességből ünnepel. Az elődök ünnepeltek, ünnepeljünk mi is.

De szükségét az ünnepnek nem érzik, jelentőségét nem akarják tudni, értékét nem képesek az egész emberiség közkincsévé tenni.

Nagyon elkopott már a mi hitünk. Pedig a hit szüli az eszmét, s a hit viszi diadalra is. A hit ad célt az embernek, cél nélkül nincs élet, csak tengődés és vegetáció.

Úgy rémlik nekem néha, hogy az a kor támadt fel, amely az istenembert szülte.

Cél, melegség, szeretet, ideál, lélek nélkül bolyong az ember, s amit tesz, az öntudatlan, amivel dicsekszik, beteges láz, megbomlott agyvelő. Mondom, hogy nekem úgy rémlik néha.

Úgy érzem, hogy a Messiásnak ismét meg kell születni. Nem hat már az emberre semmi, csak a halál példája. Mert a haláltól mindig rettegett és mindig rettegni fog az ember.

Fél a haláltól. Ez is öntudatlan nála. Mert ha ereje volna a halállal leszámolni, hinne a feltámadásban is!...

Feltámadás... Ma a feltámadást ünnepeljük.

A hit ünnepe lenne a mai nap!...

...És én hiszek. Az én szívem átfogja a nagy ünnep varázsa, s megtelik hittel, reménnyel, büszkeséggel.

Mióta a földre szállt Igazság meghalt a kereszten csúfos halállal, de feltámadt az egész mindenséget beragyogó diadallal, hányszor tévelyedett el már az emberiség!...

De a feltámadás ereje mindig megmenti. A Messiás még mindig a földön van. S míg egy ember van, ki az eszme diadalában hinni tud, folyik a megváltás.

A megváltás pedig feltámadást jelent!...

...Ez az én hitem, ez az én vigasztalásom a feltámadás ünnepén!...