A fantáziám madaraira

Lappangva les egy láthatlan íjász,

Hervadó lelkem ős-bozótja közt

Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:

A sápadt égből kék vér harmatoz.

És hullanak az ős-bozótba vissza

Átszegzett szívvel a gyors madarak,

Csak a nyílvessző még sebesebb szárnya

Mutatja fölmeredve hallgatag,

Megtört pályán az induló irányt.