Handke 1961-től a Grazi Egyetemen jogot hallgatott, ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi Csoport) elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt a ma már szintén Nobel-díjas Elfriede Jelinek is. 1965-ben félbehagyta tanulmányait, azóta csak az írásnak - és az írásból - él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és Franciaország között, 1990 óta Párizs mellett él.
Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant be. 1967-ben született A házaló című regénye, vagy inkább avantgárd kísérleti szövege. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet az író maga "beszédkínvallatásnak" nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben Handke a mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező. 1971-ben anyja öngyilkosságot követett el, ebből a tragikus élményből, a tisztázás, megértés folyamatából született meg a Vágy nélkül, boldogtalan című kisregénye.
A hetvenes években az "új bensőségesség" híve lett, A rövid levél és a hosszú búcsú (1972) az én, a világ és az önmegtalálás viszonyát feszegeti, a Lassú hazatérés-tetralógia pedig önéletrajzi önreflexió. 1986-os sajátos felépítésű regénye Az ismétlés, amely lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. Handke azóta is folyamatosan publikál, sajátos nyelvezetű és változatos formájú művei megosztják az olvasókat és kritikusokat. Számos hangjáték és dráma is fűződik Handke nevéhez, továbbá a világ leghosszabb némajátéka, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról.
*
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta Balogh F. András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének vezetője. A Svéd Akadémia indoklása szerint a 76 éves Peter Handke a 2019-es irodalmi Nobel-díjat nagyhatású munkásságáért kapta, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát. Balogh F. András kiemelte: Peter Handke ellentmondásos, de nagyon termékeny szerző, a "hazaellenes irodalom" (Anti-Heimat-Literatur) egyik képviselője. A második világháború után megjelent irodalmi irányzat mögötti történelmi tapasztalat, hogy a kisváros, a faluközösség megfojtja az egyént, és a melegágya a nemzeti szocializmusnak. Alapállása, hogy a haza fogalmát a nácizmus teljesen eltorzította.
Peter Handke pályája a német és az osztrák identitás, a múlt továbbélő bűneinek bírálójaként ebben a mozgalomban bontakozott ki - tette hozzá. Balogh F. András hangsúlyozta: kisebb csoda, hogy Peter Handke irodalmi Nobel-díjat kapott, hiszen az elmúlt évtizedekben számos konfliktusba keveredett, és eléggé elszigetelődött az irodalmi életben.Édesanyja anyanyelve a szlovén volt, ezért mély szimpátiával viszonyul a délkeleti szláv népekhez. A délszláv konfliktusban határozattan a szerbek oldalára állt, amit nagyon zokon vett tőle a német nyelvű irodalmi élet. Ezt követően egyfajta önkéntes száműzetésbe vonult Franciaországba - mondta el. Peter Handke kitüntetése felhívja a figyelmet arra, hogy el kell gondolkodnunk, miként bánunk a haza fogalmával, és mit jelent a népek barátsága - vélte Balogh F. András.