Most, a huszadik század elején általában őt tartják a legnagyobb zeneszerzőnek minden zeneszerzők között. És ebben a véleményben - ugy látszik - teljes igazság rejlik. Shakespearet, az irók legnagyobbikát, aligha fogja valaha kiturni valaki ebből a rangjából, Beethoven is meg fog maradni a legnagyobb zeneköltőnek. Az alkotásnak fenséges, nagy egyszerüségében, a fantázia pompás erőszakosságában és könnyedségében, a megcsinálás utánozhatatlan egyéni művésziességében, munkáinak kimerithetetlen gondolatbeli gazdagságában, érzésbeli változatosságában ők ketten ugyszólván mindent magukba foglalnak, amit csak az irás és a muzsika területein alapjában gondolni és érezni, merni csak lehet.
Amint Shakespeare történetének megnyilatkozási formája a dráma, Beethovené a szonáta: vonósnégyesre, zenekarra vagy zongorára. A szonáta tudniillik a legnagyobb, legfejlettebb zenei forma. Három vagy négy részből áll. Az első és utolsó részek: tételek rendesen gyorsmenetüek, a két középső rész közül az egyik lassu, a másik játszi, csapongó fürge. Minden tételnek a saját keretein belül sajátos szerkezete van, épen ugy, mint a drámákban különböző az egyes fölvonások jellege. Az a szerkesztő müvészet, amellyel a drámairó a jeleneteket egymásból fejleszti, magyarázza és azoknak egymásután való elhelyezésében hatásra, érdekességre törekszik: nagyon rokon a zeneszerző formaalkotó művészetével. Ahogy a zeneszerző az ő apróbb dallamait összeköti, a zenekaron kifejleszti, egymással szembeállitja: ez a zenei formaművészet.
Beethoven kétségtelenül a nagy zenei formának, a szonátának a legnagyobb mestere. A formákon való föltétlen, öntudatos uralkodás - a germánok kiválósága. Egészen jelentéktelen kis német zeneszerzők is jelesek e tekintetben. De Beethovennél persze ehhez még a melódiák rendkivül gazdagsága, szépsége és nemessége, sajátos, erőteljes ritmusok és méltóságos harmóniák járulnak, amelyek mindig reávallanak a zeneszerzőre. Beethoven munkáiból elég néhány hangot hallani, hogy ráismerjünk: - Ezt Beethoven irta!
Szépség és művészet van ezekben a beethoveni dallamokban, végtelen merész titáni vágyakozás, bátor szembeszállás az élet fájdalmaival. S valóban ezek az érzések jellemezték Beethovennek az embernek az egyéniségét. Ennek az egyéniségnek szilárd körvonalai bontakoznak ki előttünk Beethoven zenéjének hangjaiból, akár a zenekaron, akár a vonósnégyesen, (vonósnégyes: kis vonós zenekar, két hegedüből, brácsából és kisbőgőből áll), vagy ha zongorán és hegedün beszél. Persze, idő kell hozzá, mig az ember igy a hangok mögött meg tudja látni a zeneszerzőt. De olyan hatalmas és perzselő szellem a Beethovené, hogy talán minden zeneszerző közül a leghamarább ő mutatja meg magát, ha a zongorázó, a hegedüs, vagy a karmester valóban hivatott szellemidéző.
Ez az embergyülölő, de egyszersmind demokrata és féktelen szabadságszeretettől duzzadó lélek megjelenik ilyenkor s szinte látni véljük őt széles arcával, mélytüzü sötét szemeivel, magas homlokával és sörényszerü nagy hajával. S nem vehetjük észre, hogy majd egy század távolságból néz reánk. Annyira nagy.
Az életét 1770 és 1827-es évszámok jellemzik. A sorsa eleinte tipikus XVIII. századbeli zeneművész-élet, muzsikus családból származik. Mint csodagyerek tünik föl, körutakon mutogatják. Sokáig és keményen tanulja a mesterségét, a zeneszerzés ezer fortélyát. Majdnem minden hangszeren játszik s a zongorán a bevégzett művészetig viszi. Főhercegi és főpapi udvarokban tartózkodik. Abban az időben az arisztokrácia és klérus legalább a művészet pártolásával szokta volt igazolni és menteni a létezését. Beethoven előtt meghódoltak Bécs főhercegei, grófjai és bárói és a pénzükkel igyekeztek meghálálni azt, amit tőle kaptak s ami ma mindannyiunké.
Ő mindannyiunknak szánta. 36 zongoraszonáta, 9 szimfónia, 16 vonósnégyes, 10 zongorára és hegedüre irt szonátája, operája: »Fidelio«, körülbelül tizenöt nyitánynak nevezett zenekari költemény: - ezek a legfontosabb munkái.
»Munkái mellett elhalványul az egész modern civilizáció, mint a napfény mellett a lámpavilág« - mondja róluk Wagner Richard rajongó elragadtatással. Akinek alkalma volt vagy lesz komolyan - bár teljes átértés nélkül és - átérezni a beethoveni zene nagyszerüségét, azon át fog borzongani ennek a mondásnak a viszonylagos igazsága.