A lelkem életért zugó tavában

Rimek lapulnak, mint a zátonyok.

Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam

És szívemen el is barangolok.

De csolnakom a habja elragadta,

Sodorja éles zátonyok között.

(A tájat erre bánat-népség lakja

S én bánatom is ide költözött.)

Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni

S zokogva várok, hátha partot ér;

Még könnyem is van nékem; ó van annyi,

Hogy vezekeljek minden álmamér' -

És öntöm is sürűn, bőséggel, híven,

Míg tördelődik szirteken a szívem.