Jaj, hogy szerettem volna élni régen,

Vén századok bús mélyein, korábban,

Mikor a lélek nyilt, a jóság s nem ma

A buta »modern technika« korában.

Otthontalan bolyongok, hazavágyván

És sírva vágyom vissza, ami volt már,

Akkor a szemek föl az égre néztek

S úgy állt a szív, mint liliomos oltár.

Az emberek akkor meghaltak őszen,

Mosolyogván az aszú, édes őszben

Szivükbe hordták az örök szerelmet

S mindig holdfényben mondták, hogy: szeretlek.

 

Jó emberek között folyt volna éltem,

Tán itt, ahol most élek észrevétlen.

Köröttem - esős akvarell - Tabán,

Nyugodt lennék, vagy boldog is talán.

Ülnék otthon az ablakmélyedésben,

Sétálnék egy-egy régimódi, halvány

Leánnyal a haldokló némaságban,

Vagy bogarásznék a Gellért-hegy alján

És új boron, mikor habos a rámpás -

Kapukulcs a kezemben s kézilámpás -

Korhely árnyékomat nyomomba húzván

Mennék haza a kormos, süket utcán.

Aztán csak várni - az élet elröppen -

Horatius-t olvasni, esti ködben,

Álmodni mélyen és álmodni resten

S télen táncolni, túl, a kicsi Pesten.

Ma, hogy a föld vérünk, könnyünket issza

Szeretnék futni: vissza, vissza, vissza.

 

Itt szomszédomban, az ordas hegyek közt

A »szent öreg« élt, Virág Benedek.

Kovakővel gyujtotta meg a gyertyát

S lúdtollal körmölt magyar éneket.

Akkor se ismerték nálunk a költőt,

Futó szegény vad, elbujt reszketeg,

Görcsös szókat gyalulva gyúlt szemekkel,

Tág pupillával nézte az eget.

Sokszor megállok most, hol lakott rég

S alázatosan és magamba szálló

Lélekkel kérdem, mi maradt belőle?

Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.

De én gyakran elmentem volna Hozzá,

Hogy lelkemet szava beharmatozná,

Piruló arccal néztem volna rája,

Hogy mit mond papos és szigorú szája,

Lobogó nyakkendővel és kalandos

Frizurával, én ifjú, ósdi lantos

Olvastam volna néki órahosszat,

Versekbe szedve a Hazát, az Aether-t

És írtam volna Daphnis-ról s Chloé-ról

S »Magyar Jövőnk«-ről vagy száz hexametert.

Ő meg bólintott volna a homályon

S én lehajoltam volna, hogy megáldjon.

 

Zsinóros, régi atillát viselt még,

Ráncos kezű és prédikáló bölcs volt.

Szobája, mint az agg papok szobája,

A szekrényében likőr és gyümölcs volt:

És dícsérvén a poézis hatalmát

Átnyujtott volna versemért egy almát...