Pedig voltaképp maga a regény is megjelent már a világban. Csak nem hívták még regénynek. Egyelőre történetírás volt a neve. Hérodotosz, a "történetírás atyja", fiatalabb volt Szophoklésznél, de idősebb, mint Euripidész. És ő igazában novellista. Eredetileg világutazó és kuriózumgyűjtő. Könyve anekdotikus novellasorozat és nemzeti dokumentum egyszerre. A perzsa háborúk történetét írja, Európa és Ázsia harcát. Érdeklődésében nem tagadja meg korát, mely a Periklész kora. De egy kicsit elkésik a nagy nemzeti költőktől, kik ezt a kort alkották s jelentik. Nem tagadja meg a népmeséket és népkönyveket sem, melyeknek örököse. A művészetek nem egyszerre fejlődnek, s Giotto például primitívebb és naivabb, mint barátja, Dante. Így primitívebb és naivabb a próza, mint a vers, Hérodotosz, mint Szophoklész. De a naivság jól áll a mesélőnek. Hérodotosz édes szavú, lelkes, babonás mesélő; mindent tud, mint egy regény, s hiszékeny, mint egy gyermek. Világnézete is gyermeki. A tragédia sorsgondolatát visszafordítja homéroszi nyelvre: a sorsot az istenek irigysége mozgatja. "Senki sem boldog halála előtt", eszmél Krőzus a máglyán, ismételve a vak Oidipusz szavait. Nyelve különösen naiv és bájosan fecsegő; logikátlan terjengésével, nyelvtani következetlenségeivel az élőszó benyomását teszi, s valóban hangos olvasásra számít.
Hérodotosz úgy beszélteti a történeti személyeket, mint egy regényíró; Thuküdidész tovább megy, és szónokoltatja őket. Egyébként ő már nem novellista, nem mesélő. Már sokkal felnőttebb és szárazabb. Tárgya is, a peloponnészoszi háború, amely testvérharc volt, kevésbé csábít lelkességre és hiszékenységre, mint inkább kritikára. Ez a kritika a politikai élet kritikája, s az emberek szándékainak és indokainak megvilágítását követeli. Erre kellett a képzelt szónoklat. Egy politikai pillanatot sűrített egy ember szemszögéből. S egy ember belsejét tárja föl egy politikai pillanat világosságában. Ezeket a szónoklatokat soha el nem mondták. Retorikai gyakorlatok voltak. Az író beleképzelte magát hőse helyzetébe, s szájába adta azokat a szavakat, melyek ebben a helyzetben leglogikusabbak és legcélravezetőbbek lettek volna.
Ilyen retorikai gyakorlatoktól visszhangzott akkor Athén. A nagy kor alkonyult már, a tekintélyek hanyatlottak. A nagy emberek helyett mindent a tömegek döntöttek el. A testvérharc évei a demokrácia évei. Aki valamit elérni akart, a "népet" kellett megnyernie. Ekkor fedezték föl a szó hatalmát, a retorika fanatizáló erejét. A közönséget szónokok tartották kezükben, mint ma az újságok. Sőt, az esküdtbíróságok révén, még a törvényszéki ügyeket is a szónoklatok szuggesztív hatása döntötte el. Ha ma a "betű hatalom", akkor az élőszó volt az. Aminthogy az irodalomnak is még sokkal több köze volt az élőszóhoz.
A prózát e szónoki gyakorlatok csiszolták ki. Minden fontos volt itt: a hallgatóság megnyerése, az érvek csoportosítása, hasonlatok és példák összekeverése, egész a szavak lejtéséig és a mondatok ritmusáig. A szuggesztív szó bírásának szükséglete egész viruló ipart és üzletágat teremtett a szónoklattanításból. Ez annyit jelent, hogy iskolák voltak, melyek hivatásszerűleg foglalkoztak a szóbeli komponálás és stílus legaprólékosabb kérdéseivel. S minden valamirevaló polgár látogatta őket. Nem szokásból és kötelességből, hanem érdekből és teljes lélekkel. A közönségnek olyan arányú irodalmi nevelése volt ez, amilyen másutt sohse fordult elő. Itt a Szophoklészek sikereinek titka. Ez a közönség, melyet a vallás színházba s a politika irodalmi iskolába küldött, közelebb volt a magas költészet megértéséhez, mint bármely más közönsége valaha a világnak.
De a retorikai iskola nemcsak a közönség nevelőintézete volt, hanem az íróké is. Mondják, a görög műpróza megteremtője is egy rétor, Gorgiasz (akinek művei elvesztek). S a hatás túlment a stíluson. Képzelt szónoklatokat, mint Thuküdidész, minden ilyen iskolában csináltak, leckére, gyakorlatul. Ezek néha valóságos novellák, történeti vagy elgondolt helyzetek aprólékos kidolgozásai, lélektani és erkölcsi megvilágításban. A drámának bizonnyal sok ösztönzést adtak ezek a szándékosan komplikált esetek: causae fictae (kitalált esetek), ahogy később Quintilianus mondja. De a regény is belőlük nőtt ki, s már Periklész korából is maradt ránk olyan szónoki tézis, amit novella gyanánt olvashatunk. Ilyen Prodikosznak, a híres szofistának allegorikus írása, Héraklész a válaszúton, melyet Xenophón idéz.
S még ennél is mélyebben hatott ez a retorikai láz a gondolkodás attitűdjére. Stíluson és témákon kívül a szellemet is befolyásolta. A szónoklattanárok, azaz "szofisták", fél lábbal filozófusok. Hiszen a logika és dialektika tanárai, az érvelés technikájának, a bizonyítás és cáfolás művészetének avatottjai. Persze a filozófiájuk eléggé szkeptikus! Végelemzésben mindent bebizonyíthatónak tartanak, ez a mesterségük. A cinikusabbak nyíltan is hirdették, hogy jó pénzért bármely ügynek védelmére képessé teszik tanítványaikat. De voltak köztük becsületes, sőt magas szellemek is. Ezek is azonban nagyon szkeptikus szellemek: az igazság egészen relatív valaminek tűnt föl előttük. Ezt a szkepticizmust a filozófia fejlődése jól előkészítette. A világ úgy foszlott szét az ifjú Értelem túl mohón szorító ujjai közt, mint egy testtelen álomkép. Hérakleitosz még a mozgást látta az egyetlen valóságnak. Zénón szemében már a mozgás is csak illúzió. Minden szorosabb vizsgálat paradoxonokra és képtelenségekre vezet. Egyetlen valóság maga az értelem, a νούς, de ez is mihamar teljesen szubjektívnek tetszik. Prótagorasz szerint, aki bizonyos értelemben az ős-szofista volt, "minden dolgok mértéke az ember". Valójában hát mindenkinek igaza van a maga szempontjából, s minden az egyéni érvényesülés képességén, formai ügyességen múlik.
Ez a szkepticizmus készítette el az útját Szókratésznek, aki befelé, a lélek és erkölcs világába fordította az emberi gondolatot. És Platónnak, aki fölemelte azt, túl e csaló földi "valóságon", egy másik valóságba. De addig is az emberi szellem, mintegy megszabadulva minden skrupulustól, s megrészegedve a saját játékán, felelőtlenül élvezhette mindenen fölülálló hatalmát és csillogását.
- folytatjuk -