János evang. XIX. 22

A pörnek vége. Elvégeztetett... 

Véres a kereszt tövében a fű.

A helytartóban forr a néma düh 

S egy gondolat tépi a másikat.

 

"Rongy csőcselék, én unlak titeket, 

Unom a vágyatok, a hitetek,

A papjaitok ragyogó ruháját, 

A mellükverő messiásokat,

A nap hevét ez átkos ég alatt, 

A zagyva szókat, buja színeket, 

És magamat és uramat, a császárt, 

Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

 

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe. 

Amíg unottan odalöktem nékik.

 

Szegény bolond! Pedig csak álmodott, 

Csak álmodott egy létráról az égig. 

Csak álmodott, de ezeknél tán szebben. 

Már szürkül fenn a Koponyák hegye -

Vajjon álmodik-e még a kereszten?

 

Valamit szólt nekem az igazságról, 

Azután némán vérzett, ragyogott. 

Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda? 

Felelé: "én vagyok".

 

Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!

 

A csőcselék morajlott mint a tenger, 

Én untam, untam amazokat, ezt is. 

Egy messiással több vagy kevesebb, 

Pilatus lelke nem lesz nehezebb

És könnyebb tán ez istenverte föld, 

Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.

 

"De jaj! vajjon kire szállott a vére?!"

 

Az alkony megy, az est, az éj leszáll, 

De a helytartó nyugtot nem talál.

 

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe 

És nekem nem volt elég fegyverem, 

Nem volt elég lándzsásom odakünn, 

Vagy - vagy üres volt talán a szívem?

Eh mit bánom én, a bölcs szív üres, 

Bús madarak, el a szívről, hess!

 

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe. 

Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,

Te véres kezű, szennyes csőcselék, 

Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást! 

Él-e, meghal-e, egy marad az átok, 

Isten se váltja meg ezt a világot.

Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát! 

Vigyétek! - Vitték. A kereszten holt. 

Ki tudja, talán mégis király volt!"

 

Csend most. De hallga! most az éj kopog, 

Pilatus pitvarában a papok.

"Uram, mi véled egyet így nem értünk,

Ahogyan írtad, botránkozás nékünk,

Rexnek, Uram, csak ő mondta magát, 

Nem készítetted jól a Golgothát!"

 

Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén! 

Ím kővé vált a nádszál: oly kemény.

 

(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.) 

Pilatus nő, ahogy beszélni kezd:

"A Messiástok megmenteni késtem, 

De négy betűt a keresztjébe véstem, 

E négy betű az én becsületem, 

Hajótöröttségem utolsó roncsa,

Hitetlen hitem, büszke makacsságom, 

Egy akarat az akaratlanságon.

 

E négy betű az én becsületem. 

Hadesre! ez a négy betű marad! 

Ha alá kéne temetnem e várost, 

Rómát, az Imperatort, magamat: 

E négy betű az én becsületem!!

 

Papok, zsidók, hozzátok szólok nyiltan, 

Halljátok: amit megírtam, megírtam."

 

Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd 

S áll a zsoltáros éjben a kereszt