Ah, hol vagy, magyarok

Tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha

Országunk istápja!

 

Hol vagy, István király?

Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben

Teelőtted sírván.

 

Rólad emlékezvén

Csordulnak könnyei,

Búval harmatoznak

Szomorú mezei.

 

Lankadnak szüntelen

Vitézlő karjai,

Nem szűnnek iszonyú

Sírástól szemei.

 

Virágos kert vala

Híres Pannónia,

Mely kertet öntöze

Híven Szűz Mária.

 

Kertésze e kertnek

István király vala;

Behomályosodott

Örvendetes napja.

 

Előtted könyörgünk

Bús magyar fiaid,

Hozzád fohászkodunk

Árva maradékid.

 

Tekints, István király,

Szomorú hazádra,

Fordítsd szemeidet

Régi országodra.

 

Reménységünk vagyon

Benned s Máriában,

Mint magyar hazánknak

Hív királynéjában.

 

Még éltedben minket

Ennek ajánlottál,

És szent koronáddal

Együtt feláldoztál.