Szellemek a kancsóban

Mialatt Jeanne ilyen nagyszabású tevékenységet fejtett ki, nagy vetélytársa a kardinális kegyében, Cagliostro sem maradt tétlenül. 1781-ben a bíbornok Párizsba küldte, beteg rokonához, Soubise herceghez, akit Cagliostro rövid idő alatt teljesen meggyógyított. 1782-ben Cagliostro csaknem egy évre Bordeaux-ba költözik, állítólag Vergennes gróf, a francia külügyminiszter hívta meg. Az orvosok itt is üldözik és úgy látszik szerelmi bonyodalmakba is keveredik, hiába, a varázsló is századának gyermeke. Az ég beborul felette és ő egy Swedenborg stílusára emlékeztető látomással vágja ki magát. Betegen feküdt ágyában, körülötte néhány híve. Hirtelen felnyitotta szemét, mint aki mély álomból ébred és megindultságtól remegő hangon, halottsápadtan mondta el, amit meglátnia adatott.

Viziójában galléron ragadta két ismeretlen úr, nyilván angyalok lehettek, és egy óriási barlangba vitte. A sötét barlangban feltárult egy ajtó, égi világosság áradt be és egy terembe lépett, ahol hosszú fehér ruhába öltözött természetfeletti lények szórakoztak, köztük számos szabadkőműves, természetesen valamennyien az Egyiptomi Rítus hívei. Rövidesen ő is kapott fehér ruhát és kardot, nehogy kellemetlenül elüssön környezetétől. Ezután a Legfelsőbb Lény trónusa elé járult és illendően megköszönte, hogy még életében élvezheti a másvilág gyönyörűségeit. Ekkor egy "ismeretlen" hang így szólt:

- Ime most láthatod, mi lesz jutalmatok, de addig még sokat kell fáradoznotok.

Látomásának igen nagy sikere volt.

Azután Lyonba költözött, Franciaország misztikus városába. Valamikor, a XVI. században ebben a városban szárnyalt a költők lelke legmagasabbra a platóni ideák titokzatos hona felé. A misztikára való hajlandóság később sem veszett ki Lyon polgáraiból. Saint Martin is itt alapította a Les Chevaliers bienfaisants nevű okkultista szabadkőművespáholyt; Cagliostro tudta, hová kell mennie.

Lyonban felkereste a szabadkőműves páholyokat, beszédeket mondott, híveket toborzott és megalapította egyiptomi rendszerű páholyát, melyet szerényen Sagesse Triomphante-nak, Diadalmas Bölcseségnek keresztelt el. A páholy helyiségét maga avatta fel igen ünnepélyes formaságok közt. Az alapítási okirat így kezdődik:

"DICSŐSÉG, EGYESSÉG, BÖLCSESÉG, JÓTÉKONYSÁG, PROSPERITÁS.

Mi, a Nagy Kophta, a magas egyiptomi kőművesség alapítója és nagymestere a földkerekség keleti, valamint nyugati részén, tudatjuk mindenkivel, akit illet..."

Itt az ideje, hogy néhány szót szóljunk arról, miből is állt a titokzatos Egyiptomi Rítus. Cagliostro Swedenborg nyomán azt tanította, hogy az embernek teljesen meg kell újulnia, mind erkölcsi, mint testi értelemben. Az erkölcsi megújulásra vonatkozó előírások nem voltak túlságosan nehezek. 40 napra vissza kellett vonulni, lehetőleg egy magas hegy tetején épült pavillonban és ott elmélkedéssel tölteni az időt. De az erkölcsi megújulás aránylag sokkal kevésbbé érdekelte Cagliostro híveit a fizikai megújulásnál, amely már nehezebb feltételektől függött. Igaz, hogy nagyon nagy előnyöket ígért: az életet sok száz évre meghosszabbítja, a testet olyan állapotba hozza, mint amilyen az ártatlan gyermeké, minden betegséget elhárít. Aki ezt el akarja érni, annak 50 évenkint be kell zárkóznia májusi holdfényben egy cellába és itt 40 napig nem szabad mással táplálkoznia, mint levessel, bizonyos előírt füvekkel meg kétszersülttel, és közben csak esővizet szabad innia. A tizenhatodik napon eret vágnak a páciensen és beadnak neki hat "fehér cseppet". A harminckettedik napon ismét eret vágnak rajta, még pedig napfelkeltekor. Azután lepedőbe csavarva ágyába viszik és ekkor beveszi a prima materiát, amelyet Isten azért teremtett, hogy az embert halhatatlanná tegye, de az eredeti bűn következtében elfelejtettük használatát. Utána a beteg rosszul lesz, de idővel magához tér és olyan, mintha kicserélték volna. Cagliostro több tanítványa megkísérelte ezt a kúrát, de egyik sem jutott el a végéhez, úgy hogy mindmáig nem tudjuk, vajon csakugyan el lehet-e vele érni az ígért eredményt.

Az örök élet elixirét Cagliostro talán a XVIII. század legrejtélyesebb alakjától, Saint Germain gróftól tanulta. Saint Germainről rengeteg legenda maradt fenn és igen kevés megbízható adat, jóllehet történelmi személy volt és egyidőben XV. Lajos bizalmát is élvezte. A legendák főként arról szólnak, hogy Saint Germain többezeréves, már Krisztus idejében is élt, személyesen is ismerte a Megváltót. Egyizben ismerősei jelenlétében így szólt szolgájához:

- Öregem, emlékszel még, amikor Szent Péterrel sétáltunk a Genezáreth-tó partján...?

- Gróf úr, Ön oly szórakozott, - felelte a szolga - mindíg elfelejti, hogy csak 500 éve vagyok az Ön szolgálatában.

Saint Germain valahogy sokkal elegánsabb varázsló volt Cagliostrónál. A század végén ez az ipar bizonyos fokig demokratizálódott, Cagliostro a Figaro, a szemtelen borbély és inas a varázslók közt.

 De amennyire a Haven által közölt magasszárnyalású metafizikai szövegeken, továbbá a fennmaradt pletykákon át meg lehet ítélni, az egyiptomi ritus lényege mégis az okkultizmus lehetett, a szellemvilággal való érintkezés. Swedenborg, amint mondtuk, a kor számára meglehetősen közvetlenné és barátságossá tette a szellemekkel való kapcsolatot. Egyik hívéről, William Blake-ról, a nagyszerű angol rajzolóról és költőről jegyezte fel Leigh Hunt, a kritikus, hogy egyízben, amint a Temze partján sétáltak, Blake hirtelen megemelte a kalapját. Leigh Hunt körülnézett, de nem látott senkit, akinek Blake köszönhetett volna.

- Kinek köszönt? - kérdezte zavartan.

- Semmi, csak Szent Pál repült éppen erre - felelte Blake.

Cagliostro is ilyen természetes közvetlenséggel érintkezett a szellemekkel. Meghívta őket vacsorára, terített nekik és az élő jelenlévőkkel közölte, kik azok az előkelő holtak, akikkel szerencséjük van egy asztalnál ülhetni. Néha médiumot is használt, egy fiatal fiút vagy ártatlan hajadont (ezeket "galambnak" nevezte), de a híveknek nagyobbára becsületszóra kellett elhinniük, hogy megjelent a hét tiszta szellem, aki az Istenség trónusa körül székel: Anael, Michael, Raphael, Gabriel, Uriel, Zobiachel és Anachiel. Igen fontos szerepet játszottak még: a vízzel telt kancsó, ebben látta meg a médium a szellemeket, továbbá természetesen a gyertyák és a három bűvös név: Helios, Mené és Tetragrammaton. A legcsodálatosabb talán mégis az, hogy mennyien és mennyire hittek Cagliostróban. Haven közli a hálálkodó levelet, amelyet a Diadalmas Bölcseség páholyának tagjai írtak Cagliostrónak:

"Monsieur et maître, jótéteményeivel semmi sem ér fel, hacsak nem az a boldogság, amelyet nekünk szereznek... Fiai mindig hálásak lesznek, ha továbbra is méltóztatik védelmébe venni őket és szárnyaival befedezni; még mindig áthatja őket a szózat, amelyet Ön a magasságból intézett hozzájuk a "galamb" révén, aki könyörgött Önhöz, önmagáért és miértünk: - Mondd meg nekik, hogy szeretem őket és mindig is szeretni fogom. - Mindnyájan örök hálát, tiszteletet és szeretetet esküszünk Önnek és áldását kérjük, hogy megkoronázza igen engedelmes, igen tisztelő fiainak és tanítványainak fogadalmát." Cagliostro ezt az óriási hatást beszédével érte el. Az emberek elbűvölten hallgatták és mindent elhittek neki. Tudjuk jól, hogy a nagy szónok hatása nem azon fordul meg, hogy mit mond, hanem azon, hogy hogyan mondja. Miben állt vajjon Cagliostro előadásának titka?

Beugnot, Jeanne tisztelője egyízben Jeannenál együtt ebédelt Cagliostróval és benyomásait a következőkben írta le: "Halandzsa-nyelven beszélt (baragouin), félig franciául, félig olaszul és ebbe állítólagos arab szavakat kevert közbe, de nem fáradt azzal, hogy lefordítsa. Csak ő beszélt és így ideje volt húszféle tárgyat is érinteni. Minden pillanatban megkérdezte, vajon megértették-e, mire mindenki bólogatott. Ha belemelegedett tárgyába, mintegy elragadtatásba esett, hangosan beszélt és nagy gesztusokat vitt véghez. De hirtelen leszállt a magaslatról, hogy igen gyengéd bókokat és komikus kedvességeket mondjon a ház asszonyának, akit őzikéjének, gazellájának, hattyújának, galambjának nevezett, szóval az állatvilág legkedvesebb neveivel látta el. Így ment az egész ebéd alatt. Nem sokat értettem mindebből, csak azt, hogy hősünk beszélt az Égről, a csillagokról, a nagy arkánumról, Memphisről, a hierophantról, a transzcendentális kémiáról, óriásokról, roppant nagy állatokról és egy városról Afrika közepén, amely tízszer akkora, mint Párizs és neki ott állandó levelezői vannak; továbbá a nagy tudatlanságról, amelyben mi leledzünk, mindazokra a szép dolgokra vonatkozólag, amelyeket ő könyv nélkül tud."

Arab szavakat kevert beszédébe, mondja Beugnot és mások. Egy német orientalista egyszer arabul szólt hozzá és Cagliostro egy szót sem értett belőle. Tehát halandzsázott. Halandzsázása bizonyos fokig kényszerű halandzsázás: hiszen nem tudott jól franciául, ha akarta, sem tudta világosan kifejezni magát. Egy másik tanu így írta le előadását: "Ha a halandzsa (galimathias) lehet fennkölt, senki sem fennköltebb Cagliostrónál. Nagy szavakat hallat értelmetlen mondatok közepén és hallgatóiból annál nagyobb csodálatot vált ki, minél kevésbbé értik. Orákulumnak tartják egyszerűen azért, mert homályos. Művészete abból áll, hogy nem mond semmit sem az értelemnek, hanem a hallgató képzeletére bízza a magyarázatot. Az értelem világos és nincs hatalma másokon, mint a bölcseken. A csalás viszont értelmetlen és éppen ezért van hatalma a sokaságon."

Ez utóbbi szemtanu körülbelül meg is magyarázza Cagliostro hatásának titkát. Cagliostro az "arab szavakkal" ejtette önkívületbe hallgatóságát. Az emberek akkor is olyanok lehettek, mint ma: az értelmes, okos szavakat esetleg elhiszik, de igazán rajongani csak olyasmiért tudnak, amit nem értenek. A konturtalan fogalmaknak, a ködös szavaknak, a nagyhangú értelmetlenségeknek csodálatos a varázshatalmuk a félművelteken - különösen nagy átalakulások küszöbén, csodaváró időkben. Az arab szavak felcsillantották Cagliostro áhítatos hallgatói előtt a Boldogító Látomást. Amit értettek szavaiból, azt elnéző türelemmel végighallgatták annak a kedvéért, amit nem értettek.

 

1785-ben, a Nyaklánc-per végzetes évében Cagliostro végre elérkezettnek látja az időt, hogy meghódítsa a világ fővárosát és végleg Párizsba költözik. Ő is a Marais-negyedben bérel házat, mint Jeanne, a ház ma is áll még a Rue Saint Claude és a Boulevard Beaumarchais sarkán. E sorok írója meg is nézte, de nincs rajta semmi nevezetes.

Amint Rohannal kapcsolatban is láttuk, Cagliostro nagyszerűen értett ahhoz a tudományhoz, hogy kiszámítsa és kivárja idejét. Amikor Párizsba jött, Párizsnak éppen csodadoktorra volt szüksége. A párizsiak nagyvárosias és francia természetüknél fogva mindig is szenzációéhesek; és még inkább azok lehettek a XVIII. században, amelyről egy alapos ismerője, Victor Du Bled azt mondja, hogy nálánál jobban egy század sem unatkozott. A század második felében erősen divatba jöttek az orvosok. A természettudományok kivirágzásával kapcsolatban társadalmi helyzetük mindegyre emelkedett és a főúri házaknál kezdték azt a szerepet betölteni, amelyet azelőtt a gyóntató. A tudós Garrison orvostörténeti standard-művében azt állítja, hogy társadalmi helyzetük még jobb volt, mint ma. Karddal az oldalukon jártak, mint a nagyurak, és télen muffban, hogy védjék ujjukat, amelynek fínomsága oly fontos a diagnózis megállapításánál. Tronchin, Voltaire és Rousseau orvosa a kor egyik legnevezetesebb embere. (Ő találta fel egyébként azt a maga idejében forradalmi igazságot, hogy a testmozgás nem árt a szervezetnek.) Rajonganak Pomme-ért, aki a vapeurs-t, a gőzöket, ahogy akkoriban az ideges tüneteket nevezték, az idegrendszer kiszáradásának tulajdonítja és ezért vízbemártja betegeit. Az orvostudományból is divathóbort lesz, mint ebben az időben mindenből, a hölgyek szenvedéllyel vetik belé magukat, a fiatal Coigny grófné úgy lelkesedik az anatómiáért, hogy még utazásaira is magával visz bőröndben egy boncolnivaló hullát; Voisenon grófné hívei pedig belecsempésznek a Journal des Savans egy példányába egy hírt, amelynek értelmében az orvosi kollégium a grófnét elnökévé választotta és a XVIII. századi grófné ezt természetesnek találja. [L. V. Du Bled.]

 

Amikor Cagliostro Párizsba jön, az előző csodadoktor, Mesmer, aki felfedezte az állati magnetizmust és bűvös csöbreivel csodálatos hatást váltott ki, éppen kiment a divatból és rengeteg pénzzel a zsebében tünt el a színhelyről. Cagliostrót híre már megelőzte és nagy propagandával lép fel. Hívei ezer meg ezer példányban osztogatják szét arcképét, amelyet ez a felirat ékesít:

De l'ami des humains reconnoissez les traits:

Tous ses jours sont marqués par de nouveaux bienfaits,

Il prolonge la vie, il secourt l'indigence.

Le plaisir d'être utile est seul sa récompense.

Amit egykorú magyar hangnemben talán így lehetne visszaadni:

Az emberbarátnak ím lásd vonásait,

Ki naponként ontja szerte áldásait,

Életet hosszabbít, a szegényt segíti,

A Hasznosnak vágya hű szívét hevíti.

(Franciául sem sokkal szebb!)

Látjuk, mennyire kiemeli Cagliostro a philantrop vonásokat: ezek a kor embereinek meghódítására a misztikus vonásoknál is sokkal fontosabbak. Tulajdonképen szép kor, amikor a szélhámos is elsősorban azt igyekszik bebizonyítani, hogy jó szíve van.

 A párizsiaknak mindjárt ízlésüknek megfelelő ujsággal kedveskedik: szabádkőművespáholyt alapít hölgyek számára. Nagymesternője Lorenza, tagjai pedig a társaság legelőkelőbb nevei: Brienne, Polignac, Brassac, Choiseul grófnő, Mme Genlis és mások. Nagymestere Montmorency herceg, az Egyiptomi Ritus protektora. Az Egyiptomi Ritus nagyinspektora Laborde, a fermier général, kancellárja pedig Sainte-James, a nagy bankár. Határozottan azt lehet állítani, hogy Cagliostro beérkezett. Nem egészen világos, hogy mit csináltak a nők a páholyban. Haven szerint ugyanazt, amit a férfiak. A be nem avatottak természetesen úgy tudták, hogy iszonyú orgiákat ülnek, udvarlóik jelennek meg jótékony géniuszok gyanánt és Lorenza arra tanítja őket, hogy az élvezet minden. Annyi biztos, hogy szép kis egyiptomi szobrocskákat kaptak ajándékba és nekik is megjelent a hét szellem, köztük Zobiachel.

 

Mindezek közben nem feledkezik meg a lényegről, a nagy üzletről, Rohanról sem. Állandóan melegen tartja a kapcsolatokat és Rohan bizonyára továbbra is jelentékeny ajándékokat erőltet misztikus tanácsadójára. Elkerülhetetlenül tanácsot kér tőle a királyné kegyére vonatkozólag is. Cagliostro nem nagyon rajong Jeanneért, mert tisztában van vele, hogy Jeanne az ő vadászterületén akar zsákmányt ejteni; de nem lát benne komolyabb veszedelmet. Érdeke viszont úgy kívánja, hogy Rohanba reménységet öntsön, mert a pesszimista jósokat nem szokták szeretni. Ezért a jóslatok nagyobbára azt mondják, hogy a királyné rövidesen kegyeibe fogadja Rohant.

La Mottenak volt egy 15 éves kis rokona, Marie-Jeanne de la Tour. Kiderült, hogy ez a fiatal lány megfelel mindazoknak a feltételeknek, amelyekre Cagliostro szerint egy tökéletes "galamb"-nak, egy tökéletes médiumnak szüksége van: angyali ártatlanság, érzékeny idegek, kék szem és azonkívül az, hogy az illető angyal a Bak jegyében született légyen. Marie-Jeannet pillanatnyi anyagi gondokkal küzdő anyja boldogan bocsátotta Rohan és a varázsló rendelkezésére. Bíbornokkal mindig ajánlatos jóban lenni, gondolta magában.

Cagliostro az Hotel de Strasbourgban lévő laboratóriumában fogadta a fiatal lányt.

- Kisasszony, igaz az, hogy Ön ártatlan? - kérdezte egyszerűen.

- Hogyne, Uram.

- Majd mindjárt kiderül. Ajánlja lelkét Istennek és vonuljon vissza e mögé a paraván mögé és gondoljon erősen arra a dologra, amit látni szeretne. Ha ártatlan, meg fogja látni azt, amit szeretne, ha pedig nem ártatlan, nem fog látni semmit.

Mlle de la Tour visszavonult a paraván mögé, Cagliostro és Rohan pedig kívül maradt. Cagliostro mágikus jeleket rajzolt a levegőbe, majd így szólt a leányhoz:

- Dobbantson a lábacskájával és azután mondja meg, lát-e valamit?

- Nem látok semmit - felelte Marie-Jeanne, az igazsághoz híven.

- Akkor Ön nem is ártatlan.

A kislány ezt a gyanúsítást mégsem tűrhette, hát gyorsan kijelentette, hogy most már mindent lát, amit szeretne látni.

 

Egy másik látogatásáról fennmaradt a törvényszék előtt tett vallomásának jegyzőkönyve. Marie-Jeanne anyjával együtt elment az Hotel de Strasbourgba, ott találta a bíbornokot és Cagliostrót. Fehér kötényt adtak rá, néhány imádságot kellett elmondania, azután egy asztal elé állították, amelyen két égő gyertya közt egy tiszta vízzel telt kancsó állt. Cagliostro egy paraván mögött karddal hadonászott, segítségül hívta a Nagy Kophtát és Ráfáel és Mihály arkangyalt, majd megkérdezte a leánytól:

- Kisasszony, nem látja a királynét a kancsóban?

Marie-Jeanne most már tisztában volt a varázslókkal szemben való viselkedés illemtanával.

- Dehogynem - felelte készségesen ("hogy megszabaduljon", magyarázta később a bíráknak).

- Kisasszony, látja vajon az angyalokat és a kicsi alakokat is (petits bonshommes), akik meg akarják Önt csókolni?

- Nem - felelte a leányzó szemérmesen.

- Tegyen úgy, mintha haragudnék, dobbantson a lábacskájával, mondja, hogy mindjárt idehívja a Nagy Kophtát, mondja az angyaloknak, hogy jöjjenek ide és öleljék meg Magácskát.

- Igen, már itt is vannak, kérem - mondta a lány, "hogy megszabaduljon" és megcsókolta a kis bonshommes-okat.

Rohan pedig ezalatt térden állva imádkozott, majd arra kérte Marie-Jeanne-t, ne szóljon senkinek sem ezekről a dolgokról.

 

Három nap múlva Marie-Jeanne megint visszatért a bíbornoki palotába. Ezúttal hosszú fehér inget adtak rá, középen egy "nagy nappal", keresztben pedig kék szalaggal; a kosztümöt maga Cagliostro tervezte. Így vezetik be Rohan hálószobájába, ahol rengeteg gyertya ég. Az asztalon megint vízzel telt kancsó és körülötte csillagok, kis bonshommesok és olyan jelek, amelyeket még sosem látott; ezek t. i. egyiptomi hieroglifák és Isist meg az Apis bikát ábrázoló figurák. Cagliostro ismét hadonászik kardjával, majd azt kérdi:

- Kisasszony, nem lát a kancsóban egy fehérruhás hölgyet?

- Dehogyisnem - feleli illedelmesen Marie-Jeanne.

- Mondja, kisasszony, de gondolja meg jól, mert döntő jelentőségű, amit most mondani fog: nem hasonlít a fehérruhás hölgy a királynéra?

- Dehogynem, feltűnően.

Rohan felemelte fejét és boldogságtól ködös szemmel tekintett a leányra.

- Mondja, kisasszony, - kérdezte a varázsló - nem lát egy fehérruhás idősebb bonhomme-ot, aki a kertben sétál és megöleli a királynét?

- De mennyire - felelte az okos kis Marie-Jeanne, "hogy megszabaduljon".

- Akkor legyen szíves, hívja megint segítségül a Nagy Kophtát, Gábriel arkangyalt, és esetleg Zobiachelt is.

A lány összetette kezét és morgott valamit.

- Most idefigyeljen, kisasszony, és szedje össze ártatlan kis lelkének minden erejét. Vajon nem látja a Bíboros Úr Őeminenciáját, amint térden áll, kezében egy dohányszelence és abban egy kis tallér?

Majd kardjával köröket írt le feje fölött. De erre tulajdonképpen nem is volt szükség.

- Ahá, igen, csakugyan - mondta Marie-Jeanne, - most már látom, nini, itt a Bíbornok Úr, térden áll és egy kis dohányszelencét tart a kezében, abban pedig egy kis tallér.

Ekkor Rohan izgatottan így kiáltott fel:

- Hihetetlen, rendkívüli!

Arca, mondja Mlle De la Tour a vallomásában, sugárzott az örömtől és az elégedettségtől. Térdre borult, sírt és kezét az égnek emelte.

Szegény Rohan! A prostráció, a térdrehullás lényének alapvető gesztusa lehetett, az áhítatos odaadás volt szíve legfőbb vágya. Végzete az volt, hogy életében nem találkozott senkivel sem, aki odavezette volna, ahol nyugodtan térdre borulhat, az igazi Abszolutum elé.

 

 

- folytatjuk -