Mikor lassan, mint hajnal a szürkület organtinjain,

oly lassan és oly izzón, mindjobban áttört rajzaidon a Szin;

vagy mintha vászon és papír csak függöny volna lelked előtt,

mint áttetsző függöny egy fényes és szines színpad előtt,

s nem krétád kenné, hanem életed vetné rá a képeket,

s éreztük, a vászon mögött már csak maga a Lélek lehet -

a Lélek s lakói: meghitt emlékek, otthoni táj,

vén szoba és rokoni arcok, s hány puha asszonyi árny,

Páris visszfénye, s magyar rétek - de nem így ahogy a szürke Rim

nevezheti, hanem maga a dolgok névtelen lelke, a Szin,

amit minden reggel rájuk csókol istenük, a nap -

mikor így lassan és izzón áttörte vásznaidat,

mint meleg lámpák dus fénye a fakó jégüveget:

tudtuk, láttuk, hogy hajnal ez, s egy új világ született. 

Új világ, magyar és méla, s mégis csupa chic, s finom,

mely mint kövér somogyi kertből egy kecses, halk liliom,

szakadt ki bozót szemöldököd és paraszt pillád megül - - -

Ím a Nap, a színek apja, az Élet, elmerül;

de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára:

így időz még tovatünt lelked világának ezer árnya

kép-függönyödön - óh varázs-függöny! - s amint messzebb száll el életed,

mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb,

mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a függönyre dob:

ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod;

és ami szemeid kincses golyóiból kikölt, 

szabadon, mint a madár, ha tojása összetört,

suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut -

csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tűz-anyjuk kialudt.