Szív, örömtől elszokott szív,

Multak gyászos özvegye!

Meghervadtál, meghajoltál -

Az vagy-é még, aki voltál,

Árva szívem, az vagy-e?

Óh, neked már fáj a bú is,

Az öröm is fáj neked!

Bánt az árnyék, a derű is,

Bánt az édes, keserű is,

Mint a szegény beteget.

Nem a régi fájdalom már,

Évek folytán ami rág:

Csupán mérgét hagyta benned,

S minden illetésre szenved

A tulérző fájvirág.

Jer! a multak hűs derével

A jelent tovább ne öld.

Mi okod van új panaszra?

Nézz a kikelő tavaszra:

Ege fényes, lombja zöld.

Jer! az áldott szép természet

Enyhe öle hívogat;

S temetőn, bárha bolyongok

Eltakarják üde lombok

A sötét sírhalmokat.