Hosszú betegség után, 54 éves korában Földesi Margit történész, újságíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Földesi Margit tanári hivatása mellett számos jelentős tudományos és ismeretterjesztő munka szerzője, televíziós műsorok szerkesztője, műsorvezetője volt. Budapesten született 1961. október 14-én, 1986-ban történészi és muzeológusi, 1989-ben politológusi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ugyanitt 1989-ben doktorált, majd 2004-ben habilitált. A Budapesti Műszaki Egyetem Szociológiai és Társadalomtörténeti tanszékének adjunktusa, 1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének docense, 2004-2014 habilitált docense volt. A Magyarország című hetilapnak 1997 és 1998 között, a Ring Magazinnak 2006-tól volt főszerkesztője. Fő kutatási témája a 20. századi magyar és egyetemes történet, azon belül Magyarország 1945 és 1949 közötti története volt.
„A közlés módja nem volt intim. Meghalt. Más is hallotta, én alig. Ki is volt az a Földesi Margit? – fordult hozzám egy hang, és én hirtelen nem tudtam mit mondani. Ki is volt? A hunyorgó tekintet nem tágított, várt volna valami „bennfentes” információt. Ki is volt? Peregtek a másodpercek.
A szerelmem volt. Évtizedekig egy családnak, egy gimnáziumnak, egy egyetemnek, egy városnak, egy nemzetnek gyönyörűséges csillaga. A szépség, a nemesség, a szellem Isten által utolérhetetlenül egységbe, egy káprázatba babonázott megtestesülése. Olyan lány és olyan nő volt, akire minden férfi várt, olyan ember, aki férfit és nőt, gyermeket és aggastyánt is meghódított egyetlen pillanat alatt.
Tanár volt. Olyan tanár, akit tanítványok hada követett szellemében, bátorságában, bájában és keménységében akár a járatlan utakra is. Olyan tanár, akiért rajongtak fiúk és lányok, mert megmutatta nekik az utat: a magyarság, a szabadság, a hitre alapozott bátorság útját, és nemet mondtak a menekülés és megalkuvás trendjeire. Tanár volt a médiában is: kérdezett, mert érdekelte, és állított, mert tudta. S ha szembe kerültek a dolgok: csodák születtek a kamera előtt is, általa.
Leginkább, édesanya volt. Édesanya, aki minden tudással, értékkel, érzelemmel, empátiával felvértezte lányait, és eltűrte azok minden lázadó indulatát. És persze a lányok csak majd most veszik észre, mit kaptak Tőle. És feleség volt, társ, az elrendeltetett sorssal is szembeszálló, életet adó s mindig bízó égitest. Együtt fenn az égbolt szűk határában: a Hold és a Nap. Egy időben: rövid pillanat. Ez volt a mi a harmincöt évünk. Az életünk.
Ki is volt?
Egy elszálló angyal, aki engem vitt magával. Ezt kellett volna mondanom, de komor mozdulattal elhárítottam a tolakodó kérdést.”
Szerencsés Károly