A napokban elhunyt Zsigmond Vilmos 1930-ban, Szegeden született, tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban folytatta. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán 1955-ben végzett.
Az 1956-os eseményeket több főiskolai társával együtt végigfilmezte, majd a forradalom leverése után elhagyta az országot, és az Egyesült Államokban telepedett le. Kezdetben laborokban dolgozott, kisebb költségvetésű alkotásokat fényképezett, majd az 1960-as években érdeklődése a kibontakozó amerikai függetlenfilmes mozgalom felé fordult.
Legjelentősebb munkái a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat, a Harmadik típusú találkozások, amelyért megkapta az 1977-es Oscar-díjat. A vietnami háború borzalmait bemutató A szarvasvadász című filmjéért kiérdemelte a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését, de kiemelkedő munkái közé tartozik a Hiúságok máglyája Brian de Palmával vagy Az eastwicki boszorkányok George Millerrel. Az elnyert Oscar-díj mellett még háromszor jelölték, utoljára 2006-ban a Fekete Dália című filmért.
Zsigmond Vilmos 2002-ben fényképezett először magyar filmet, a Bánk bán filmváltozatát Káel Csaba rendezővel készítette el. Közreműködött A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmben, és ő volt az operatőre Hules Endre A halálba táncoltatott lány című filmjének is. Tavaly a Ludwig Múzeum nagy sikerrel mutatta be a Fényképezte Zsigmond Vilmos című fotókiállítást. Zsigmond Vilmos munkásságáért többek között 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága életműdíját, 2001-ben a Corvin-láncot, 2005-ben a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, 2006-ban a Magyar Művészetért Díjat, a 2014-es cannes-i filmfesztiválon pedig az operatőri életműdíjat. Szeged díszpolgárává választotta, mozitermet is elneveztek róla. 2013 óta tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.
"Borzalmas veszteség, nehéz mit mondanom. Amikor még nem tudtam, hogy nincs igazán jól, még az is megfordult a fejemben, milyen nagyszerű lenne mégis filmet csinálni együtt. Egyszer ugyanis, nagyon régen tettünk egy fogadalmat egymásnak, hogy ha kettőnk közül valaki rendezőként filmet készít, akkor a másikat viszi operatőrnek. Nem így alakult az életünk" - idézte fel Koltai Lajos, megjegyezve, Zsigmond Vilmos 85. születésnapja alkalmából adott tavalyi budapesti díszvacsorán már lehetett érezni, hogy "valami nincsen rendben".
"Ha van olyan, hogy filmíró művészet, akkor ő valódi filmíró művész volt" - hangsúlyozta Koltai Lajos.
"Igazából nem volt neki mit követnie, ment a saját útján. Ez volt a legnagyobb dolog, amit tehetett: volt saját útja, és azt járta. Ezzel hódította meg Hollywoodot is, hogy saját nyelven beszélt, és hogy mindig olyan maradt, amilyen volt" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Zsigmond Vilmos személyisége, a világgal szembeni csodálata, odaadása a filmgyártás egyik legnagyobb értéke volt.
Koltai Lajos kitért arra is, hogy közös mesterük, Illés György az 1970-es évek elején Magyarországra hazalátogató Zsigmond Vilmossal megnézette a Prés című filmet, amelynek ő volt az operatőre. "Egy kis vetítőben megnéztük, emlékszem, teljesen odavolt, kérdezgette hogyan csináltam" - idézte fel barátságuk kezdetét Koltai Lajos. Hozzáfűzte: Zsigmond Vilmos később rengeteg segített karrierjében, az Egyesült Államokban a legnagyobb operatőrök előtt méltatta őt, mint a "srác, akire érdemes odafigyelni".
"Tele volt azzal a tiszta, őszinte és nyitott szeretettel, amivel nem mindenki él, különösen a szakmában nem. Mindig odafigyelt arra, hogy a másik mit csinál, mi az, ami értékelhető a munkájában" - fogalmazott. Koltai Lajos kiemelte: Zsigmond Vilmos egyetlen alkalommal, az 1990-es A gyönyör rabjai című amerikai film pótforgatásán önként helyettesítette őt a kamera mögött.
"Nagyon tudta élvezni a tájat, az életet, az ízeket, a szépet. Mindig lógott a nyakában egy fényképezőgép, akármilyen körülmények között találkoztunk. Mindent rögzített, a hangulatot, az embert, az időjárást, mindent" - emlékezett vissza, hangsúlyozva, hogy fantasztikus kiállítás nyílt az így készült fotókból a budapesti Ludwig Múzeumban 2015 tavaszán.
