Az emberek, az élők és halandók

Elmúlnak tőlem lassan, csöndesen

És becsukódnak minden földi ajtók

És beborul egem és életem.

Az ifjúsággal a szerelem elmegy

A mennyei és földi szerelem,

Az örömök utolsót énekelnek

S a bánatok maradnak csak velem.

A bánatok s a régi, boldog ősök,

Magyar költők, tündöklő, végtelen

Dicső sorokban az áldott elődök,

Ők súgnak szellemhangokon nekem.

Balassi, Csokonai és Petőfi,

Arany, Tömörkény. És én figyelem

E hangokat, mint darvakat a téli

Magányos, hűvös, ködös éjjelen.

Lelkem szeme szent röptüket idézi

S hozzájuk hangolom az énekem...