Elsősorban a magyar régizene, az európai középkori énekes zene, a török énekmondók zenéje, a magyar népzene és a kortárs zene területén tevékenykedett. Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúr-énekeknek, újjáélesztette a 16. századi magyar énekkincset. Kobzos Kiss Tamás 1950. május 30-án született Debrecenben. "Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta" - mondta a művész tavaly márciusban, Kossuth-díja alkalmából.
Népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncház-mozgalommal, Debrecenben 1973-tól játszott a Hajdú Táncegyüttessel. Székre brácsát tanulni jutott el Ádám István Icsán családjához, 1973-1974-ben pedig zenét gyűjtött a Mezőségben, Gyimesben, meg az oda telepített baranyai moldvai csángóknál. Gitárosként a régizene is foglalkoztatta, virágénekeket énekelt, hatással volt rá az amerikai folkmozgalom. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene, az ottani pengetős hangszer, a saz. Egy rövid ideig - 1974-ben - a Kaláka együttesnek is tagja volt, kutatásai eredményeként Csokonai-dalokat jelentetett meg, és 20. századi magyar verseket is megzenésített. Egészen 1979-ig restaurátorként dolgozott több intézményben, köztük a Néprajzi Múzeumban.
A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel, 1981-ben jelent meg az első lemez, amin játszott, a Kecskés együttes Zene a reneszánsz kori Erdélyben című anyaga. Énekmondóként járta az országot, gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi-előadásában. 1981-ben megismerkedett René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszott duóban, több mint tíz éven át. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző több művében.
Fellépett a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. "Több mint harminc lemezen vagyok hallható különböző hangszereken, illetve mint énekes. Talán az első török lemezemre, a Szívetekben őrizzetek című albumra vagyok a legbüszkébb, ezt Ásik Veysel 20. századi énekmondóval és Erdal Salikogluval készítettük és 2002-ben jelent meg" - idézte fel Kobzos Kiss Tamás az elmúlt évben. Szólistaként, énekmondóként sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1986-tól tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is volt. 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is tanított kobozt. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, tavaly a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották. Munkásságát számos díjjal jutalmazták: A népművészet ifjú mestere cím (1975), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998), Magyar Művészetért Díj (1998), a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díja (2005), Magyar Örökség-díj (2006), Prima díj (2006), Életfa-díj (2010), Liszt Ferenc-díj (2011), Kossuth-díj (2014).
Kobzos Kiss Tamás utolsó útja
Utolsó útjára kísérték Kobzos Kiss Tamást pénteken a budapesti Farkasréti temetőben; a november 8-án, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenésztől, előadóművésztől, zenepedagógustól családja mellett számos tisztelője, tanítványa, barátja vett végső búcsút.
Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke felidézte, hogy az MMA-ban nyolc évet töltött együtt Kobzos Kiss Tamással, barátságuk azonban jóval korábban kezdődött. "Negyven éven keresztül baráti társaságunk tagja volt, aki természetesnek tekintette, hogy összejöveteleinkre elhozza a hangszerét is". Nagyon szerény és csendes ember volt, kivéve, amikor föllépett mint közösségi ember, tanító, elsősorban mint életmondó - méltatta barátját Jankovics Marcell.
Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója Kobzos Kiss Tamásra emlékezve kiemelte: vannak olyan emberek, akik élete önmagában is jel; az ő emlékezetüket nemcsak családjuk őrzi, hanem a nemzet is. Kobzos Kiss Tamás élete is ilyen jelkép - mutatott rá, hozzátéve, a zenész életművének summázatát tanítók, közösségek fogják továbbvinni.
Csörsz Rumen István irodalomtörténész a tanítványok nevében finom humorral és tanítási tehetséggel rendelkező, halk szavú, elmélkedő, bölcs emberként emlékezett Kobzos Kiss Tamásra. Útitársául fogadta a fiatalokat, ahogyan őt magát a bécsi Clemencic Consort, akikkel már azelőtt világhírű lett, hogy hazájában elismerték volna - idézte fel Csörsz Rumen István, aki szerint Kobzos Kiss Tamás "nem az újjászületett Tinódi volt (...), hanem egy jelenkori mester, akinek halk szavait valamennyien zsinórmértéknek vehetjük".
Somogyi Győző festőművész mint a magyar nemzet és a magyar kereszténység egyik megtartó oszlopától és mint szeretett baráttól, tanítómestertől búcsúzott Kobzos Kiss Tamástól. "Példakép és örömforrás volt számunkra (...), személye és művészete azt sugározta, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség".
(MTI)