I.            

 

Evoé, Élet, be gyönyörű Ősz jött,

Talán legszebbik Ősze a világnak,

Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,

(Megint virul e búra görbedett):

Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön.

Evoé, Vágy, a Mind igazolója:

Él az Élet s az Élet nem beteg.

Csuklástól csókon-megistenülésig,

Élet, ma hallom csengőn a szavad:

Nem milliónyi ilyen-olyan ember,

De Ember az Isten igérete

S míg ember él, minden győzve halad

Teljesülésig, mit csak ember élt

S a legkülömbek szent vágy-zászlait

Továbbviszik a legkülönb maradtak

S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt.

Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.

 

 

II.            

 

Ma belül és hősön élnek a hősök,

Igaz romlása nincsen semminek,

Az ősz megint csiklandós-szomorú,

Ragyogásos, nagy szivek a mezők

S ragyogásos, nagy mezők a szivek.

S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák,

Hát új legenda kerül, ami lázaszt.

Talál a Vágy új legyűrnivalót,

Rettegő bút és aggodalmat százat

S a vígságos, hatalmas Úr előtt

Az Élet mit örömföldbe vetett,

Ma is drága és ma is szeretett,

Bár egy magyarul is megkötött sorsra

Minden egyéb ezerszer könnyebb volna,

De él az Élet s be gyönyörű Ősz jött.

 

 

III.            

 

Támadjatok föl, jól-figyelő ősök:

Én tömeg-Mának nem adtam magam,

Nekem az Ember egy folytonos ember

S nekem semmi ma sem vigasztalan.

Most épitem vulkánokra a fészkem,

De fajtámra is mostan figyelek

S most hiszem el, hogy elhinni szabad,

Hogy milliókért élhet egy-nehány.

Dajka-nóták és tanító szavak

Fölzuhognak biborban egybeforrva:

Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:

Ím, tábor vagyok gőgben, egyedül,

(Be jól van - vélem - minden, ami van)

Szívem napos, víg rétként elterül

(Hallom, hogy az egész föld dübörög

És átkozódnak, kik máskor imáznak):

Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,

Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.