Délelőtt, amíg tanultunk, Szinocska rám se nézett s dadogott, ha szólnia kellett valamit. Ahelyett, hogy fenyegetődzött volna, hízelgett, megdicsérte a feleletemet s eltűrt minden neveletlenséget. S mivel rossz fiú voltam, igyekeztem kihasználni ezt a helyzetet s nem is gondoltam arra, hogy a leckét megtanuljam: mindent fölforgattam a gyermekszobában s hihetetlenül szemtelen voltam.

Így múlt el egy hét. A titok nem hagyott nyugton s mint valami tövis, úgy szúrta az oldalamat. Szerettem volna kifecsegni az egész világnak s látni szereltem volna, hogy milyen hatást gyakorol ez az emberekre... S egyszer ebéd közben, mikor éppen sok vendég volt nálunk, elkezdtem vigyorogni s így szóltam:

- Mindent tudok ám! Hi-hi-hi!... Mindent láttam!...

- Mit tudsz? - kérdezte anyám csodálkozva.

Gonosz pillantásokat vetettem Szinocskára és Szasára. Látniok kellett volna, hogy az a fiatal leány mennyire elpirult és Szasa mily dühösen nézett rám! Megharaptam a nyelvemet és hallgattam. Szinocska lassan elsápadt, összeszorította a fogait s nem evett többet egy falatot se. Este, tanulás közben észrevettem, hogy Szinocska arca egészen megváltozott. Szigorúnak és hidegnek látszott, mintha márványból lett volna faragva s folyton az arcomba nézett. S szavamra mondom, hogy sohasem láttam még földühösített vadászkutyán sem, hogy ilyen kérlelhetetlenül, ilyen kegyetlenül nézett volna az előtte futó vadra. Megértettem, hogy mi van a tekintetében, s tanulás közben hirtelen megszólalt:

- Mennyire gyűlöllek! Ó, te utálatos, ha tudnád, mennyire gyűlöllek! Ha tudnád, hogy mennyire utálom a nyírott fejedet és ostoba, elálló füleidet!

Ettől a kifakadástól megijedt s így szólt:

- Ezt persze nem önnek mondtam - csak szavaltam valamit...

És aztán, uraim, egy éjjel, mikor fölébredtem, láttam, hogy az ágyamhoz jön, fölém hajol s az arcomba bámul. Most már tudtam, hogy szenvedélyesen gyűlöl s hogy erre a gyűlöletre most már szüksége is van. Gyűlöletes arcomat folyton látnia kellett. S aztán emlékezem egy szép nyári estre... Szénaillat, borzasztóan nagy csend. Szép holdvilág. A fasorban járkáltam s cseresznyén járt az eszem. Hirtelen előttem termett Szinocska és sápadtan, szinte fuldokolva í

gy szólt hozzám:

- Ó, mennyire gyűlöllek! Senkinek sem kívánok oly sok rosszat, mint neked! Érted! Akarom, hogy te is tudd, mennyire gyűlöllek!

Tudják kérem, mikor holdvilág van, egy sápadt, szenvedélyes, dühös arcú leánnyal találkozni egyedül egy fasorban, egy gyáva fickónak, nem valami kellemes dolog... Mikor pedig a szemeit megláttam, elsikoltottam magam s árkon-bokron keresztül rohantam haza.

Abban állapodtam meg, hogy legjobb lesz, ha a mamának mindent elpanaszolok. El is mondtam alkalomadtán mindent, azt is, hogy Szasa hogyan csókolódzott Szinocskával. Ostoba voltam és nem gondoltam a következményekre, mert különben magamnak tartottam volna a titkot... A mama végighallgatott, aztán nagyon fölháborodott és így szólt:

- Neked semmi közöd ehhez a dologhoz... Neked nem is szabad ilyenről beszélned... ehhez te még nagyon fiatal vagy... Ó, milyen példát mutat a gyerekeknek!

A mamám nemcsak erélyes, de tapintatos asszony is volt. Nehogy botrány legyen, Szinocskát nem küldte el azonnal, hanem lassan, rendszeresen kiszámított terv szerint túrta ki a házunkból, ahogyan a tisztességes, de mégis tűrhetetlen embereket szoktuk eltávolítani. Még emlékszem, hogy mikor Szinocska elment tőlünk, legutoljára is arra az ablakra nézett, amelyben én állottam s mondhatom, hogy még most se felejtettem el azt a pillantást, amelyet akkor vetett reám.

Szinocska aztán nemsokára a bátyám felesége lett, - ő az a Szinaide Nikolajevna, akit önök ismernek. Csak akkor láttam ismét, mikor már hadapród voltam. Az egyenruhába öltözött szakállas katonában aligha ismerte föl az egykor oly gyűlöletes Petyát, de azért mégsem valami barátságosan bánt velem... És még most is, noha már kopasz fejem van s a hasam is elég tekintélyes, még mindig gyanakvással néz rám s nem jól érzi magát a társaságomban. Az első gyűlöletet persze épp oly kevéssé felejti el az ember, mint az első szerelmet... De a kakas már kukorékol... Jó éjszakát!... Kuss, Mylord, aludj te is!