Csupán az elmúlt évszázadokban hódította vissza a vadon az amazóniai esőerdőket, amelynek térséget tudósok szerint az európai hódítók megjelenése előtt sűrűn lakott volt és az ott élők hasznosították az erdőket, földeket, háziasították a növényeket. Az Amazonas-medence ad otthont a világ legnagyobb, nagyjából 6,7 millió négyzetkilométernyi területet borító esőerdejének, amelynek területén összesen kilenc ország osztozik. Itt található a világ állatfajainak egytizede, valamint a Föld összes madárfajának egyötöde is. Ugyan a régióra gyakran mint a modern kort megelőzően háborítatlan természetet rejtő területre gondolnak, az elmúlt néhány évtizedben régészek egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy az Amazonas-medencében a múltban számos nagyobb és társadalmi szempontból is összetettnek számító közösség élhetett. Mindez egybeesik a 16. és 17. századi európaiaktól fennmaradt beszámolókkal is.
Charles Clement, a manausi Nemzeti Amazóniai Kutatóintézet növény genetikusa és történelmi ökológusa, valamint kollégái a Proceedings of the Royal Society B tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban igyekeztek választ adni arra, milyen lehetett az Amazonas medencéje az európaiak megérkezése előtt. A kutató elmondta, hogy a tudósok között egyetértés van abban, hogy az Amazonas-medence középső, valamint déli része sűrűn lakott terület volt, és ezeket a tájakat jelentős részben az itt élők által hasznosított erdők, földek és háziasított növények borították.
Az európaiakkal való találkozás idejére a helyi őslakos társadalmak legalább 83 őshonos növényfajt - köztük édesburgonyát, dohányt és kakaót - háziasítottak, valamint további 3-5 ezer nem domesztikált növényfajt is hasznosítottak valamilyen módon. Korábbi kutatások fedezték fel az Amazonas-medence akár több mint 0,1 százalékát is fedő, tápanyagban és szénben gazdag "fekete földet", amely az emberi tevékenységnek - komposztálás, tűzrakás, talajtakarás - köszönhetően rakódhatott le. A fekete földdel borított területek 6 ezer évvel ezelőtt jelentek meg először, és a kutatók szerint gyors ütemben kezdtek el terjedni mintegy 2500 évvel ezelőtt. A fekete földdel borított területek kiterjedtségének tükrében legalább 8 millió őslakosra elegendő élelem megtermelésére lehettek képesek Amazóniában 1492-ben - vélik a kutatók.
"Az első spanyol kalandorokat az nyűgözte le leginkább, hogy mennyi egészséges és jól táplált ember, valamint bőséges élelem volt minden településen, amelyet az Amazonas-medencében meglátogattak. Ez meggyőzte őket arról, hogy a termőtalaj gazdag, és az őslakosok tudják, miként hasznosítsák azt élelemtermelésben" - fogalmazott Charles Clement. A kutató szerint a régiót Kolumbusz Újvilágba érkezése után kezdte ismét meghódítatni a vadon. A felfedezők olyan európai, afrikai és ázsiai eredetű betegségeket - például az Inka Birodalmat romba döntő himlőt - hurcoltak magukkal, amelyek ellen az őslakosok szervezete nem tudott védekezni. A földrész lakosságának mintegy felét irtotta ki a betegség az amerikai kontinens felfedezését követő első száz évben. Noha a régiót az őslakosok eltűnése után foglalhatta el ismét a természet, Charles Clement hangsúlyozza, hogy az egykor itt élt bennszülöttek mezőgazdasági tevékenysége nem hasonlítható össze a modern társadalmakéval.
"Az őslakosok nem tarolták le az erdőket, nem alakítottak ki legelőket és termesztettek szójababot. Nem azt próbáljuk mondani, hogy a modern társadalmak kivághatják az erdőket az élelemtermelés érdekében" - hangoztatta, és hozzátette, hogy további kutatások segíthetnek kideríteni, miként tudtak az őslakosok elegendő élelmet termelni társadalmaik számára a környezet elpusztítása nélkül. "Talán valamit tanulhatunk Amazónia őslakosaitól" - fogalmazott.
(MTI)