Írt lázasan... S míg áldott tolla siklott,

Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan

Bejárja a bús, bíboréjü poklot,

S eléje két szomoru árny suhan,

Mint gerlepár, édes fészekre vágyva,

Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.

Az egyik a Francesca karcsu árnya,

Fehér vállát csapkodja szennyes orkán,

Védőn simul hozzá bús arcu párja,

S beszél az asszony, mézes alkony-órán

Hős Lancelotról, mint olvastak ők,

Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján,

Hogy fordult egyet a világ velök,

Hogy égett a kettőjük ifjú teste,

Míg csókra összehajlott a fejök,

S hogy nem olvastak többet aznap este...